Szatmár megye

Minden településen befizethetőek a helyi adók

2026.01.12 - 10:06
A kormány az adóemelés indokoltsága mellett érvel.

Egyre-másra jelentik be a szatmári adóhivatalok, hogy végeztek a számításokkal, minden magánszemély és cég befizetheti ezeket, vagy ellenőrizheti az adóhivatalokban személyesen, a ghiseul.ro-n., vagy a cityon.ro-n (ha épp működnek) online, a rá kivetett adókat.

Bűnbakkeresés

Ezzel egy időben a kormány 2026-os megemelt adókkal kapcsolatos közleményt adott ki, amelyben úgy érvel, hogy gyakorlatilag a polgármesteri hivatalok és a lakosság az oka annak, hogy ilyen mértékben meg kellett emelniük a helyi adókat ettől az évtől:

„A lakosság rossz adózási hajlandósága miatti alacsony beszedési arány és az a tény, hogy a helyi adókat nem igazították az inflációs rátához, jelentős bevételkiesést okozott a helyi önkormányzatoknak.” Románia az európai országok között azon országok közé tartozott, ahol a legalacsonyabb volt az ingatlanadó-bevételek aránya. Ezek a fajta bevételek GDP mindössze 0,55 százalékát tette ki, szemben az 1,85 százalékos uniós átlaggal.

Nem veszi el, de nem is ad

A kormány hangsúlyozza továbbá, hogy a helyi adókból és illetékekből beszedett pénzek a helyi költségvetésekben maradnak. Azt azonban nem hangsúlyozza, hogy amennyivel több bevételt számol a városok és községek esetében a helyi adók emelésével, annyival kevesebbet szándékozik majd visszaosztani a jövedelemadók és a TVA-bevételek helyi entitásokra eső hányadából (szerk. megj.)

EU-s vállalás volt

A kormány emlékeztetett ugyanakkor, hogy a helyi adórendszer reformjának megvalósítását már az országos helyreállítási terv (PNRR) elkészítésekor, 2021-2022-ben, és az Európai Bizottsággal folytatott, a költségvetési deficit csökkentésére vonatkozó tárgyalásokon vállalta Románia. Tehát a helyi adók reformjáról évekkel ezelőtt megszületett a döntés, de a gyakorlatba ültetését folyamatosan elodázták a soron levő kormányok.

Hírszerkesztő
 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Készül Szatmárnémetiben is a jövő évi adókivetés

Piaci érték alapján számolják az ingatlanadót, ez 31 – 74 százalékkal is emelkedhet 2026-tól.
Szatmárnémeti

Indexált tehergépjármű-adó, drágább Iparosotthon

Adót indexáltak, bérleti díjat emeltek és új illetéket vezettek be Szatmárnémetiben.
Belföld

Év végéig dönteni kell a helyi adóemelésekről

A helyi önkormányzatoknak december 31-éig kell dönteniük a helyi adók 2026-os szintjéről.