Két évvel ezelőtt, 2019 májusában vetették be először Szatmárnémetiben a szabálytalanul parkoló autók elszállítására beszerzett emelődarus szerelvényt, s jelenlétének megvan a látszatja: évről évre kevesebb a tilosban parkolás. Karrierje kezdetén havi száz emelést hajtottak végre a géppel, a polgármesteri hivataltól frissen megkapott adatok szerint viszont tavaly egész évben 384 autót szállított el a „lopóautóval” az emelőbrigád. Még így is az év minden napjára jutott legalább egy elszállítást érő parkolás, de már sokkal jobb a helyzet, mint 2019 nyarán, amikor naponta három elvitt autóról szóltak a kimutatások. A számok csökkenéséhez mindenképp hozzájárul az is, hogy a pandémia miatt kevesebben közlekednek, és könnyebben lehet parkolóhelyet találni a városban, de az autósok szabálykövetőbb magatartását mindenképpen segíti az elszállítástól való félelem is.
A tavalyi évre vonatkozó számokból az is kiderül, hogy nincs túlkapás a rendőri támogatással folyó tevékenységben, a 384 elszállított autó mögött ugyanis 763 telefonhívás áll, tehát feleannyi autót vittek el, mint ahányhoz rendőrt hívtak. Ennek oka lehet az is, hogy mire a platós kocsi kiért, a tilosban parkoló autóval elhajtottak, vagy úgy ítélte meg a szituációt a körülményeket megvizsgáló rendőr, hogy nem történt kihágás, vagy az nem annyira súlyos, hogy el kellene távolítani a kihágás elkövetésének eszközét a helyszínről, és inkább csak bírságolás mellett döntött. A higgadt közbenjárást igazolja, hogy összesen tíz esetben emeltek panaszt a bíróságon az elszállításban kiteljesedő közlekedésügyi eljárás ellen.
A szabálykövetőbb magatartással szemben nem változtak az autóelszállítással foglalkozó szatmárnémeti közterület-fenntartó szabályai és az elszállítás tarifái sem. Továbbra is érvényben marad, hogy azokat az autókat viszik el, amelyek tilosban parkolásukkal akadályozzák a forgalmat, tönkreteszik a zöldövezetet. Fokozottabb szintű kihágásnak tekintik, ha például mentő vagy tűzoltó nem férne el egy-egy meggondolatlanul leparkolt autó miatt. Ha a lopóautónál hamarabb ér oda a sofőr, az emelőkocsi visszafordul, s ha már kint van a helyszínen, de a kocsi még nincs felemelve, megszakítják a műveletet, ha érkezik a sofőr, amelyik így már maga is mentesíteni tudja az adott szakaszt. Maradt a tavalyi „díjszabás”, 300 lej az emelés ára, 200 lej az elszállításé és 50 lej a napidíja az elvitt autó tárolásának. Emellett a szabálytalan parkolásért járó közúti bírságot is ki kell fizetnie az autósnak, és a rendőr megterheli a vétkes sofőr virtuális számláját az ilyenkor kiosztani szokás két büntetőponttal is.
Princz Csaba
Fotó: SZFÚ archív