Szatmárnémeti

Erős csapattal vág neki a választásoknak az RMDSZ

2020.08.20 - 07:34

A szövetség komolyan vette az idei helyhatósági választást és az azt megelőző jelöltállítást, illetve rangsorolást. Más politikai alakulatoktól eltérően az RMDSZ mindig is demokratikus úton, idén mintegy 10 ezer embert megmozgatva, rangsorolással döntött arról, kiket indít a helyhatósági választáson.

Az elmúlt időszak a támogató aláírások gyűjtéséről szólt, a Szatmár megyei emberek pedig már most bizalmat előlegeztek a jelölteknek. Szatmárnémetiben az újrázni készülő Kereskényi Gábor és csapata mintegy 8200 támogató aláírás kíséretében adta le jelölti dossziéját a helyi Választási Irodánál. Nagykárolyban Kovács Jenő negyedik mandátumáért száll harcba, jelöltségét több mint 1600 ember támogatta aláírásával. A jelölti dokumentáció leadásakor Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke elmondta: „Nagykárolyban jó csapat dolgozott az elmúlt 4 évben, és jó csapat vág neki a következő mandátumnak is. Nagykárolyban jó élni, jó vendégnek lenni.”

Tasnádon idén a helyiek körében ismert és elismert vidékfejlesztési szakember, Tóga István pályázza meg a polgármesteri tisztséget, aki nagy eséllyel vág neki a megmérettetésnek. Személyében sikerült olyan jelöltet állítania az RMDSZ-nek, aki nemcsak a magyarság, hanem a többségi nemzet lakosai között is nagy elismerésnek örvend. Tóga István azt vallja: a mindenkori polgármesternek egy megvalósításra kell törekednie: hogy dinamikus, fejlődő települése legyen. A több évtizedes vidékfejlesztési múltra visszatekintő szakembert és csapatát 660 lakos támogatta aláírásával.

Szatmár megyében az első mandátuma végéhez közelítő Pataki Csaba száll versenybe a megyei tanácselnöki tisztségért ugyancsak az RMDSZ színeiben. Jelöltségét közel 18 200 aláírás erősíti meg, mely a megye minden szegletéből érkezett. Pataki indulását megelőzően sikerült választási szövetséget kötni a Német Demokrata Fórummal, valamint az Erdélyi Magyar Szövetség, a roma kisebbség és más nemzeti kisebbségek képviselői is arra biztatják szimpatizánsaikat, szeptember 27-én tegyék le voksukat Pataki Csaba mellett.

Az újrázni készülő tanácselnök a jelölti dosszié leadását követően elmondta: négy évvel ezelőtt azt ígérte, hogy nemzetiségtől és pártszíntől függetlenül minden Szatmár megyei embert képviselni fog, hogy elindítja megyénket a békés fejlődés útján. „A folyamat elindult, a fejlődés szemmel látható. Viszont sok még a tennivaló, sok még a munka. Ezt a munkát fogom folytatni. Köszönöm azt a közel 18 200 támogató aláírást, mellyel a Szatmár megyei magyar, román, sváb, roma és egyéb nemzetiségű emberek biztosítottak arról, hogy az irány jó, a csapat jó, terveink pedig a garanciát jelentik arra, hogy Szatmár megye élhető, fejlődő otthona legyen mindnyájunknak” — nyilatkozta Pataki Csaba.

 

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Az RMDSZ kormányozna, de feltételekkel

2028-ban az AUR és az S.O.S. România jelentik majd az alternatívát?
Belföld

RMDSZ: a kormány azonnal különítsen el pénzt a települések és az ország fejlesztésére!

„Jelentős lemaradása van így is a kormánynak az építkezések, beruházások kifizetése tekintetében, a tavaly ősszel bénító csapást mért az állam a fejlődésre, most ezt tovább súlyosbítja!”
Belföld

Románia energetikai helyzete: a román ipar teljesítményének sötét tükre

Antal Lóránt, az RMDSZ szenátorának kezdeményezésére létrejött az energymap.ro