Szatmárnémeti

Mennyibe kerül a karácsonyi fenyő?

2022.11.28 - 20:04
Jövő szombattól indul a szatmárnémeti piacokon a fenyővásár, december tizedikétől mindenhol meg lehet majd venni a karácsony elengedhetetlen jelképét. Tavalyi árakat ígérnek a termelők, de okoznak-e meglepetést a kereskedők?

Egyes barkácsboltok már árulják a karácsonyfának való vágott fenyőt Szatmárnémetiben is, egy 170 centis fát 80 lejért lehet elvinni, egy 2,5 méteres ára pedig 159 lej. Hogy honnan valók azt nem árulják el: származási hely: mezőgazdasági termelőegység. És a fenyőfa-kertészek szerint a nagykereskedelmi hálózatok ára egyelőre nem is releváns, hiszen ha megjelennek a piacokon a termelők, ezek áraihoz igazítják majd a magukéit is.

Hamarosan szezonstart

Úgy tudjuk, a szatmárnémeti piacokon december tizedikén, szombaton fognak megjelenni a fenyőfa-árusok és ugyanúgy, mint az eddigi években, három típusú fenyőt kínálnak majd megvételre. A megyében is őshonos lucot, kárpát-medencei ezüstfenyőt, vagy itt nevelt nordmannt, illetve Dániából importált nordmannt. Utóbbit importálók már november eleje óta kint vannak a végtelen dániai „fenyőmezőkön”, hiszen általában „vágd magad” módszerrel jutnak hozzá az importőrök az északi országban nőtt fenyőhöz: érte mennek, kivágják a kialkudott mennyiséget, hazaszállítják, raktározzák, majd karácsony tájékán értékesítik.

hirek/2022/november/fenyo-2.jpg

Nincs pénz, tavalyiak az árak

A megyében fenyőfát nevelők közül Diószegi Istvánt kérdeztük, aki maga is kint lesz saját fenyőivel a szatmárnémeti kispiacon december tizedikétől és aki a harminc éve létező, vámfalui, Mali Aladár-féle csemetés árairól beszélt olvasóink számára, de ezek általános érvényűeknek ígérkeznek az idei fenyőfa-szezonban. „Már a tavalyi szezonban is érződött a gyenge vásárlóerő, idén további gyengülésre számítunk, ezért nem emeltünk árat, annyi lesz a karácsonyfa mint tavaly volt.”
Ennek megfelelően a másfél méter magas lucfenyő 80 lej lesz, a másfél méteres ezüst ára 80 - 150 lej között változik, a másfél méteres nordmann fenyők ára 120 – 200 lej közötti lesz, az ár a fa arányosságától, esztétikájától függően lehet alacsonyabb, vagy magasabb.

Princz Csaba

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Már „teleportálódnak” a karácsonyi fenyők

Nagykárolyban már viszik, Szatmárnémetiben és Tasnádon jövő héttől szállítják az exkarácsonyfákat.
Szatmár megye

Kétszáz lej a kétméteres fenyőfa

Zsugorhálózzák, tartóba faragják, még haza is szállítják!
Szatmár megye

Évzáró ünnepséget tartott az Élet Fája Egyesület

Kartotékolták az idei évet, elismerést kaptak a közreműködők.