Szatmárnémeti

Ünnepi fényekben Szatmárnémeti — KÉPGALÉRIA

2025.11.28 - 16:51
Ezrek voltak a karácsonyfa tövében az ünnepi fények felkapcsolásakor.

Pénteken délután öt órakor kapcsolták fel a megyeközpontbana mindenütt az ünnepi fényeket, ugyancsak ekkor nyílt meg a karácsonyi vásár is, amely 2026 január negyedikéig látogatható minden nap.


Az ünnepi fények felkapcsolása ugyanúgy zajlott mint a korábbi években: a polgármester vezeték nélküli kapcsolójára szegeződött minden gyerekszem, tíztől indult a visszaszámlálás, amikor a kis gyerekkezek lecsaptak a kapcsolóra és fényárba borult a Pannónia-szálló előtt álló köztéri karácsonyfa és a teljes régi főtér.

Az ünnepélyes pillanatot a Diótörőből jól ismert katona és Csingiling a téltündér felügyelték, akik aztán örömittasan jártak gólyalábakon keringőt, majd fotózkodtak az ünnepi tömegben. (A show a kolozsvári Famous Art produkciója volt.) A rossz idő ellenére több ezren voltak jelen a fények felkapcsolásánál.

A tér Ştefan cel Mare (Kazinczy) utca felőli részén álló színpadon a megnyitó ünnepi műsora következett, az MT Creative Art Studio kórusa ad elő karácsonyi énekeket, Pap Beáta és Pap Răzvan vezetésével.

A karácsonyi vásárban harminc kézműves várja vásárlóit a hangulatos kis faházakban, a téren felsorakoztak a vásári finomságokat kínáló utcai falatozók is. Van például lángos és édes palacsinta 15 – 20 lejért, 3 deci forralt bornak az ára 12 – 15 lej, 3 deci forró almalé 12. Kapható még többféle ízesítésű kürtős kalács, hamburgerek és a spanyol eredetű churros, azaz édes tésztarudak is.

Megnyílt a Mikulás háza is, amely december 23-ig, hétfőtől péntekig 18 és 21 óra között, szombaton és vasárnap pedig 16 és 21 óra között tart nyitva és amelyben már a megnyitó után is sokan fotózkodtak a nagyszakállúval.
Elindult Mikulásvonat is, ez a Coposu sétányon, a Someşul üzletház előtti megállóból indulva várja minden utasát.

Princz Csaba

(G. M. Zamfirescu Központ)
 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Kezdődik a jelentkezés a Mikulás-műhely foglalkozásaira

Minden évben óriási sikere volt ennek a programpontnak a városi ünnepváró programok között.
Szatmárnémeti

Elkezdődött a köztéri karácsonyi készülődés - KÉPGALÉRIA

Sok időbe telik mindennel elkészülni és beüzemelni, ezért kezdték el ilyen korán.
Szatmárnémeti

Emlékeztető e-rollereseknek – de a gyalogosoké hol van?

A közlekedési szabályok világosak: elektromos rollerrel tilos a járdán menni. Erre mostantól táblák és felfestések is emlékeztetik a szatmárnémeti e-rollereseket.