Belföld

Mellszobrot állítanak Ferenc pápának Bukarestben

2020.06.09 - 16:28

A bukaresti római katolikus főegyházmegye sajtószóvivője, Şerban Tarciziu lelkipásztor az AGERPRES hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, Ferenc pápa tavalyi romániai látogatása mindenkire nagy hatással volt, és annak mottója - Járjunk együtt! - ráirányította a figyelmet annak fontosságára, hogy "nemcsak vallási, hanem etnikai, társadalmi és politikai szinten is járjunk minél inkább együtt".

A szoborállítást az államelnöki hivatal, a kormány, a főváros polgármesteri hivatala és a Vatikán közösen kezdeményezte - tette hozzá.

A jövő kedden 17 órától tartandó eseményen az Államelnöki Hivatal, a kormány, a bukaresti polgármesteri hivatal és az egyházak is képviseltetik magukat. Jelen lesz a szoborleleplezésen Miguel Maury Buendía apostoli nuncius is.

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Teljes erőből tombol a tél

Tizenkét órányi havazás után ötven centis a hótakaró — káosz Bukarestben és az ország déli, délkeleti részében.
Belföld

Ha termelésről van szó, Szatmár a középmezőnyben

A nemzeti össztermék 1,35 százalékát adja a megye.
Belföld

Ilie Bolojan és a Vexler-törvény ellen is tüntettek

Könnygázt is bevetett a csendőrség.