Szatmárnémeti

Megvásárolható a Kölcsey jubileumi évkönyve

Fotók: SZFÚ archív
2021.06.28 - 15:00
Egyelőre az iskola titkárságán lehet megvásárolni a Kölcsey Ferenc Főgimnázium jubileumi évkönyvét, a kiadvány igyekszik átfogni az iskola életének legfontosabb pillanatait, örömeit, bánatait, a diákok és pedagógusok sikereit, iskolán kívüli tevékenységét.

Amint arról már korábban is beszámoltunk, fennállásának 50. évfordulója alkalmából idén a Kölcsey Ferenc Főgimnázium közössége jubileumi évkönyvet készített. Az évkönyv, mely ez elmúlt öt évet öleli fel, már kikerült a nyomdából, és megvásárolható az iskola titkárságán, 60 lejes egységáron, tudtuk meg a főgimnázium igazgatónőjétől, Pataki Enikőtől.

„A Kölcsey Ferenc Főgimnázium évkönyve egy nagyon szép hagyományt folytat, hiszen magában az évkönyvben is van egy összefoglaló, Évkönyvek üzenete nevű írás, mely az eddig megjelent kiadványokat veszi számba, és azokat az eseményeket, melyekről az évkönyvek tudósítanak. Sorban ez a 14. évkönyvünk, az első az 1994/1995-ös tanévben jelent meg” — fogalmazott az igazgatónő, aki elmondta, hogy igazából az iskolai évkönyveknek komoly hagyományuk van Európában, és kifejezetten az Osztrák–Magyar Monarchia területén volt ennek komoly hagyománya, sőt, Mária Teréziának volt rá a Ratio Educationistban kiadott paragrafusa, hogy mit kell tartalmaznia egy évkönyvnek.

hirek/2021/junius/28/evkonyv-pataki-eniko.jpg

„Nagyon sok iskolának van évkönyve, mely igazából egy tükröt tart a közösség elé. Ezzel a céllal jöttek létre a mindenkori Kölcsey Évkönyvek is, hogy megmutassák azt, hogyan dolgozik az iskola. Egyfajta tükröt igyekszik tartani az iskolát fenntartó közösség elé, hogy ez a mi életünk, íme, így dolgozunk, összeköti a múltat, és kijelöli azt az utat, melyen a következő generációnak mennie kell. Úgyhogy ezzel a céllal született minden évkönyvünk ezt megelőzően, és ez is. 2016-ban jelent meg ezt megelőzően évkönyv” — fogalmazott Pataki, majd elmondta: „igazából ez az évkönyv jubileumi évkönyv is, mert nagyon sok olyan kerek évfordulója van ennek az évnek, mely az iskola történetéhez köthető. Egyrészt 64 éve vette fel a Kölcsey Ferenc nevet az az iskola, melynek különböző módon folytatása a mai Kölcsey, 50 éve alakult meg az az iskola, melynek jogi értelemben is a folytonosságát visszük tovább, ugye a Magyar Líceum, 30 éve vette fel újból a Kölcsey nevet az iskola, 20 éve lett főgimnázium, és 10 éve költöztünk el abból az épületből, mely addig a mi nevünkhöz kötötte az oktatást. Ennyi minden történt, és a 10 év alatt nagyon sokat változott a világ, mióta elköltöztünk onnan. Nemcsak a helyszín változott meg, hanem megváltozott az oktatásnak a követelményrendszere is, megváltozott a társadalom, megváltozott mindaz, amiről és ahogyan tanítunk. Tehát nagyon sok minden van, ami hagyomány, és amit mi hagyományként továbbviszünk, és nagyon más jövő felé tartunk. Egyrészt egy komoly generációváltáson megy át a tanári kar. Erről is beszélünk az évkönyvben, a kölcseys tanárok nagy része, több mint 70 százaléka kölcseys diák volt, ez egyfajta garanciája annak, hogy megtörténik az a folytonosság, ami fontos az iskola életében. Ugye azoktól tanultak, akik nagy öregjei az iskolának, és bízom benne, hogy a maguk során ők is át fogják majd tudni adni a következő generációknak a stafétát” — összegzett Pataki Enikő.

Változatos témakörök

Magáról a könyvről beszélve elmondható, hogy az első cikk, mely egy Kölcsey-megemlékezésen elhangzott írás, arról szól, hogy miért példaképünk ma Kölcsey.

hirek/2021/junius/28/evkonyv-scan.jpg

„Érdemes végiggondolni azt, hogy a maga során Kölcsey olyan gondolatokat fogalmazott meg — a világ megismerése, az anyanyelv tisztelete, a kultúránknak a tisztelete, a környező világunknak a tisztelete, másoknak a megismerése, a közösségért való tenni akarás, a közösségbe való gyökerezés —, melyek ma teljesen helytállók, és ezeknek a mentén folyik ma is a minőségi oktatás. Hiszen akkor tud igazán tenni valaki, ha olyan alapot kap, ami megtartó alap tud lenni egy életen keresztül. Ezek akkor is igazak voltak, és ma is ugyanúgy igazak. Aztán az évkönyvek üzenetével ennek egy válaszát próbáltuk megfogalmazni. Ha végigtekintjük, hogy miről szólnak az eddigi évkönyvek, az évtizedek során milyen hagyományok — kezdve a diákszínjátszástól, a néptáncon keresztül, a versenyeken való részvételig — alakultak, az oktatás minősége, az, hogy ez az iskola mindig is közösséget akart és tudott építeni, és hogy ez minden egyes évkönyvből visszaköszön, illetve az, hogy olyan tanárok tanítottak, akiknek a munkája mellett mindig volt nem csak verseny, hanem tudományos munka, érdeklődés, kutatás” — mutatott rá Pataki, aki arra is kitért, hogy a mostani tanári karnak is összegyűjtötték a publikációit, a kitüntetéseit, azt, hogy hogyan vesznek részt a közösségi életben, szakmai térben. „Ezért felelnek egymásnak a régi évkönyvek és mostani évkönyvben összegyűjtött eredmények. Aztán az iskola történetéről beszélünk, hogy hol voltunk, mi az iskolák épületének története, ennek az épületnek a történetéről. Megemlékezünk az akkori diákok és tanárok visszaemlékezéseivel a költözés pillanatairól. Ez egy nagyon fontos emléke az iskolának, hogy hogyan éltük meg. Hogy mennyi minden segített, amit nagyon sokan kívülről úgy láttak, hogy ez lehet a vég kezdete, de teljesen más lett. A közösségért való tenni akarás nagyon komoly erővel bír. Ennek a fejezetnek a záró írása a megújult épületnek az ünnepélyes átadásáról szól” — ecsetelte beszélgetőpartnerünk.

Van egy olyan fejezet is, hogy vallomásokból kirajzolódó múlt, amelyben a régi kölcseys tanárok beszélnek az iskoláról, az iskolához fűződő viszonyukról, a tanításról. „Megtalálható egy visszaemlékezés rész is az évkönyvben, hiszen sajnos eltávoztak közülünk olyan kollégák, akiknek ma is itt lenne a helyük közöttünk. Nagyon fontos volt, hogy velünk voltak, és az emléküket nagyon tiszteljük, és bízunk abban, hogy onnan, ahol most vannak, büszkén tekintenek ránk. Visszaemlékezünk Veres Ádámra, a bentlakásunk egykori vezetőjére, akinek a vesztesége ma is nagy fájdalom, és a megmagyarázhatatlanul korán jött veszteségre, Fülöp Gizella tanárnő emlékére, ma sem tudjuk elfogadni, hogy ő ilyen korán eltávozott közülünk. Ez egy fájdalmas fejezete az évkönyvnek” — vallja be Pataki Enikő, hangsúlyozva azt is, hogy az elmúlt öt évnek a történéseit foglalták össze, öt évet az ötvenből. Minden évkönyvben meglévő hagyományos fejezet, ahol az adminisztratív személyzet, minden munkaközösség az óvodától elkezdve a posztlíceumig, minden katedra bemutatja eredményeit. Egy olyan fejezet is helyet kapott az évkönyvben, amelyben a diákok eredményeit ismertetik, de külön fejezetet szenteltek a már végzett diákoknak is, ahol a jók között a legjobbakról tesznek említést. Az elmúlt öt év kiemelkedő eredményei közül emeltek ki egy csokorra valót, olyan diákokat, akik díjazottak voltak, de valamilyen nagyon kiemelkedő eredményt is elértek.

„Érdemes elolvasni ezt a részt, függetlenül attól, hogy valaki ismeri vagy nem ezeket a diákokat. Arra buzdítanám a szatmári közösséget, hogy olvassák el, hogy a tizenéves diákok, akiket mi, felnőttek képesek vagyunk egy kézlegyintéssel elintézni, mennyire sok mindent csinálnak, mennyire sokoldalúan végzik a munkájukat, és mennyi mindenben tudnak kitűnni. Vannak köztük olyan diákok, akiknek a tevékenysége hihetetlenül gazdag” — fogalmazott Pataki, aki arra is kitért, hogy van egy számára kedves fejezet, a hivatásom pedagógus, amelyben Kölcseys diák voltam, kölcseys tanár lettem címmel vallanak pályájukról mai kölcseys tanárok. Megemlékeznek ugyanakkor a Kölcsey-díjakkal kitüntetett tanárokról, egyéb díjakról, publikációkról, és tanári portrék is megtalálhatók az évkönyvben.

A következő nagy fejezet a versenyekről szól, mely A megmérettetés nagy fórumain címet viseli. Különböző versenyek, matematika, informatika, társadalomtudomány, német, Örökségünk őrei megmérettetésekről számolnak be, lényegében a versenyek legnagyobb szintjéről szólnak. Egy olyan fejezet is megszületett, melyben arról beszélnek, hogyan is érte őket ez az új idő, új szél. A Z és Alfa generációkról beszélnek, Orbán Emőke értekezik az online oktatásról, illetve az Online oktatás a pandémia idején eszmefuttatás is helyet kapott a kiadványban.

Közösségépítés, hagyományápolás

A szülők, diákok felé kétszer is kiküldtek kérdőívet az online oktatás idején. És a szülők felé kiküldött kérdőívek összegzése, mely nem tudományos igényű, mégis egy összefoglaló, részletes szülői tükör az online oktatásról, szintén bekerült az évkönyvbe. „A következő fejezet a hagyományokról szól, arról, amit hagyományként kaptunk, hagyományként folytatunk, itt a testvériskolai kapcsolatokról, a határtalan pályázatokról, Erasmus-projektekről, cserediákokról, diákújságírásról is megemlékezünk. Van egy olyan, hogy a diákújságírás hagyománya. Ebben a fejezetben, melyben Bagosi Ilona, aki most már nagyon hosszú ideje a diákújság szerkesztője, és átadja a stafétát a fiatalabb generációnak, hiszen nyugdíjba vonul, a Tintaszósz történetét írja meg. Ugyancsak ebben a részben összegeztük nemcsak az elmúlt öt év történéseit, hanem a KÖFEDISZ vezetőségeinek a történetét is, a neveket, akik a diákképviseletet ellátták 1994-től, amikor megalakult a KÖFEDISZ, egészen a mai napokig. Aztán egy kicsit könnyedebb téma, tanári kirándulások, diákkirándulások, táborok beszámolói vannak, fotómozaik a szabadidős tevékenységekről, hiszen az iskolában nagyon sokrétű a tudományos munkán túl a közösségépítés, és egy másik hagyományos résszel zárjuk, a kreatív műhellyel, amelyben alkotó diákjaink és tanáraink verseit közöljük. Fehér Imoláét is, Rentea Cameliáét is, Ádámkó Rékáét is, Simonfy Józsefét is, de a diákoktól is vannak versek, illetve diákírások a Szamos folyóiratból. A ballagási beszédek, végzősök, illetve alkalmazottak névsora zárja az évkönyvet” — ismerteti az évkönyvet az igazgatónő.

„Én azt gondolom, hogy a 326 oldal, amit az évkönyv tartalmaz, nagyon sok színes képpel, egy nagyon átfogó tükre az iskolának. Nagyon alaposan átnéztem az előző 13 évkönyvet, és úgy érzem, ez az évkönyv az egyik legkomplexebb, legátfogóbb tükre az iskolának, kivitelezésében pedig a legszebb. Én azt tudom mondani, hogy aki ezt megvásárolja, meg fogja érteni, hogy ennek a 60 lejes önköltségi ára nagyon kevés. Arra kérjük a diákjainkat, volt diákjainkat, támogassanak bennünket abban, hogy ennek az árát ki tudjuk hozni, és vásárolják meg a könyvet. Egyelőre az iskola titkárságán lehet megvenni, de tárgyalunk arról, hogy amennyiben marad még a kötetből, a nyár folyamán valamelyik szatmári könyvesboltban fogjuk értékesíteni” — összegzett Pataki Enikő.

Sógor Beáta

 

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Nagy hétvégi programajánló

Tombol a nyár, a szabadidő eltöltésének lehetőségeiből sincs hiány
Szatmárnémeti

„Fiatal bárki lehet, de öreg csak a java!”

Már az is rutinos véndiák, aki akkor végzett, amikor az első Véndiáktalálkozót szervezték. A 32. találkozó zajlik ezen a szombaton Szatmárnémetiben.
Szatmárnémeti

Új horizont a házi feladatok világában

Nyűg a házi feladat amióta kitalálták, ennek ellenszerét kereste egy Erasmus+ programba bekapcsolódva a Kölcsey Ferenc Főgimnázium csapata. Az eredmény minden tanár és minden diák számára elérhető, térítésmentesen.