A Groupama Arénában rendezett találkozón két teljesen ellentétes félidőt láthattunk, mondhatni, az FTC az első félidőben megmutatta, hogyan lehet elveszíteni egy BL-mérkőzést, a másodikban, hogy miként lehet megnyerni, így lett a vége (igazságos) iksz.
Mircea Lucescu és a Dinamo nagyon alaposan felkészült a zöld-fehérek játékából, és az első félidőben tulajdonképpen az egyetlen pozitívum az volt, hogy nem alakult ki még nagyobb különbség…
A második félidő játékának a képét hűen tükrözi az, hogy a Dinamo az utolsó háromnegyed órában egyetlen egyszer sem kísérletezett kapura tartó lövéssel – ami egészen ritka ezen a szinten –, így talán az sem túlzás kijelenteni, hogy a kijeviek örülhetnek az egy pontnak is, hiszen a Ferencváros a második félidőben kilencszer vette célba Bokjo kapuját. Ráadásul Franck Boli becserélése is lendületet hozott a zöld-fehérek játékán, hiszen a statisztikák szerint 12 megmozdulásából 7 bizonyult jónak, mindkét lövése kaput talált, minden passza embert, s megszerezte a hajrában az egyenlítő gólt is.
Az UEFA hivatalos statisztikái szerint a BL 2. fordulójában a Ferencváros volt az egyetlen csapat, mely egy félidőben nulla kísérleten tudta tartani ellenfelét – ez a magyar bajnokcsapat dicsérete mellett nyilván az ukrán együttes kritikája is
A Fradi egyébként a találkozó hajrájában fokozta a nyomást az ukrán kapura, melynek eredményeként a 86. percben Szidorcsuk kiállítását követően emberelőnybe került. A zöld-fehérek ebben az idényben mindkét csoportkört emberelőnyben zárták, mivel a múlt heti, Barcelona elleni találkozón az ellenféltől kiállították Gerard Piquét.
Szerhij Rebrov együttese jövő szerdán az olasz bajnok Juventust fogadja, azt a találkozót már a Puskás Arénában rendezik.
Magyar csapat 25 év után szerzett újra pontot a legrangosabb európai kupában, amely a mostani kiírásban 900 ezer eurót ér. Ezt megelőzően 1995. november 22-én a Ferencváros a svájci Grasshoppers együttesével játszott 3–3-as döntetlent.
Sima Barca-siker
A csoport másik találkozóján, az est slágermérkőzésén az FC Barcelona meglepően sima, 2–0-s győzelmet aratott a Juventus vendégeként. A hazaiak Morata révén háromszor is betaláltak, viszont a videóbíró segítségével mindhármat érvénytelenítették lesállás miatt. A Barcelona története során először nyert a Juventus otthonában, és hárompontos előnyt harcolt ki magának a G-csoport élén.
MU-parádé
Marcus Rashford parádés játékával a Manchester United kiütötte az RB Leipziget a H-csoport 2. fordulójában. A Lipcse gyengén teljesített, többször is kiszolgáltatott helyzetbe hozták az 50. nemzetközi kupameccsén védő magyar válogatott Gulácsi Pétert, így az MU ötöt tudott rúgni az előző idény elődöntősének.
A Borussia Dortmund 2–0-ra verte odahaza a Zenitet, a német együttesben pedig Erling Haaland megszerezte „szokásos” BL-találatát. A norvég tehetségnek ez volt a 10. meccse az elitsorozatban, s a 12. gólja.
A tavalyi döntős Paris Saint-Germain megszerezte első győzelmét az új BL-idényben, miután Moise Kean kétszer is betalált Isztambulban a BL-újonc Başakşehir kapujába. Keannak ez volt a negyedik meccse a PSG színeiben, s összesen négyszer volt eredményes. Az Evertonban szintén négy gólt szerzett – ám 37 találkozón…
Ugyanakkor mindkét találatnál Kylian Mbappé szolgálta ki gólpasszal a 20 éves olasz válogatott labdarúgót, így a francia tehetség már 15 asszisztnál tart a BL-ben a 2017–2018-as idény kezdete óta. Ebben az időszakban nála senki sem készített elő több gólt az elitsorozatban.
Megszerezte első győzelmét a Chelsea is: a londoniak 4–0-ra győztek a Krasznodar vendégeként úgy, hogy az első félidőben Jorginho révén 11-est hibázott, és az utolsó három találatukat a találkozó utolsó negyed órájában szerezték.
LABDARÚGÓ BAJNOKOK LIGÁJA, 2- FORDULÓ
E-csoport
FC Krasnodar – Chelsea FC 0–4 (0–1)
G.: Hudson-Odoi 37., Werner 76. (11-esből), Zijes 79., Pulisic 90.
Sevilla FC – Stade Rennais FC 1–0 (0–0)
G.: Luuk de Jong 56.
1. Chelsea FC 2 1 1 0 4–0 4
2. Sevilla FC 2 1 1 0 1–0 4
3. FC Krasnodar 2 0 1 1 1–5 1
4. Stade Rennais FC 2 0 1 1 1–2 1
F-csoport
Club Brugge – SS Lazio 1–1 (1–1)
G.: Vanaken 42. (11-esből), illetve J. Correa 14.
Borussia Dortmund – FC Zenit 2–0 (0–0)
G.: Sancho 77. (11-esből), Haaland 90+1.
1. SS Lazio 2 1 1 0 4–2 4
2. Club Brugge 2 1 1 0 3–2 4
3. Borussia Dortmund 2 1 0 1 3–3 3
4. FC Zenit 2 0 0 2 1–4 0
G-csoport
Ferencvárosi TC – FC Dinamo Kijev 2–2 (0–2)
G.: Nguen 59., Boli 90., illetve Cihankov 28. (11-esből), De Pena 41.
Kiállítva: Szidorcsuk (86.) – Dinamo
Juventus FC – FC Barcelona 0–2 (0–1)
G.: O. Dembélé 14., Messi 90+1. (11-esből)
Kiállítva: Demiral (85.) – Juventus.
1. FC Barcelona 2 2 0 0 7–1 6
2. Juventus 2 1 0 1 2–2 3
3. FC Dinamo Kijev 2 0 1 1 2–4 1
4. Ferencvárosi TC 2 0 1 1 3–7 1
H-csoport
İstanbul Başakşehir – Paris Saint-Germain 0–2 (0–0)
G.: Kean 64., 79.
Manchester United FC – RB Leipzig 5–0 (1–0)
G.: Greenwood 21., Rashford 76., 78., 90+2., Martial 87. (11-esből)
1. Manchester United FC 2 2 0 0 7–1 6
2. Paris Saint-Germain 2 1 0 1 3–2 3
3. RB Leipzig 2 1 0 1 2–5 3
4. İstanbul Başakşehir 2 0 0 2 0–4 0
(Nemzeti Sport, fotó: MTI)