A megnyitón Kereskényi Gábor polgármester, valamint Román János, a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet igazgatója és Adrian Balaj, a Szatmárnémeti Szociális Igazgatóság (DAS) igazgatója köszöntötte a résztvevőket.
„Erkölcsi kötelességünk az időseink ápolása, és mindent meg kell tennünk azért, hogy a lehető legjobb körülményeket biztosítsuk számukra. A Jiului utcai épület az önkormányzat tulajdonában van, a mai naptól kezdve azonban az idősek közössége veszi birtokba, az ő napjaikat teszi majd szebbé és kényelmesebbé. Ez egy rendkívül fontos projekt számunkra, hiszen mint azt korábban mondtam, azok, akik egyedül vagy nehéz szociális helyzetben vannak, megérdemlik a segítséget. Ennek az uniós projektnek köszönhetően nem csak az épületet sikerült rendbe hoznunk, de beszereztük a szükséges felszereléseket is, és szakképzett személyzet dolgozik majd a szépkorúakért” — nyilatkozta Kereskényi Gábor.
A beruházás összértéke 2 786 616,39 lej, és 164, 65 év fölötti személy jut megfelelő ellátáshoz általa.
„Ahol jó és szorgalmas emberek együtt dolgoznak, a legnehezebb napok is könnyűnek tűnnek. Ahol pedig problémás, nehéz emberek vannak összezárva, ott minden pillanat egy szenvedés. Mi örömmel vettünk részt ebben a projektben, és köszönöm a polgármester úrnak, az igazgatóság csapatának, hogy ebben a nehéz időszakban is bizonyították, hogy összefogással igenis eredményt lehet elérni. Kedves szépkorúak, kívánom, hogy érezzék jól magukat ebben az otthonban” — mondta köszöntőjében Román János, a Caritas vezérigazgatója.