Szatmárnémeti

Sereghajtók a többségében magyar települések a megyében - Cikkünk frissül!

Fotó: Czinzel László
2020.12.06 - 15:00
Országszerte több mint 18 ezer szavazókörzetet alakítottak ki a vasárnapi parlamenti választásra, és több mint 18 millió állampolgárt várnak az urnákhoz, hogy megválasszák képviselőiket és szenátoraikat a következő négy évre. A polgárok megyei jelöltlistákra szavaznak, és szavazatarányosan kapnak mandátumot a jelöltek.

 20.20 – Mehedinti az egyetlen megye, amely átlépte a bűvös 40 százalékos részvételi arányt. Az észak-nyugati réfióból Bihar megye az utóbbi néhány óra mozgósításának köszönhetően bekerült az öt legjobban teljesítő megye közé. Szatmár megye viszont elmozdult a legrosszabbul teljesítő ötök csoportjából. Egy kis hajrával meglehet az utolsó órában a 30 százalékos részvétel, ami 5 százalékkal marad el a négy évvel ezelőttihez képest. Egy óra sem maradt arra, hogy olyanokat juttassunk a parlamentbe, akik megvédik a magyar ügyet!

 19.35 – Másfél óra van hátra az urnazárásig, s már egészen biztos, hogy messze elmaradt a szavazási kedv, mind a négy évvel ezelőtti parlamenti választásokhoz képest, mind pedig a megszokottól eltérően, mindössze alig több mint két hónapja zajlott helyhatósági voksoláshoz viszonyítva. A két választás közötti eltérés jelentős. Csaknem 45 ezerrel több lakos ment el szavazni szeptember végén, mint most. 

18.15 – Hat óráig Romániában a szavazásra jogosultak 28,07 százaléka élt szavazati jogával, ami valamivel több mint 5,1 millió szavazót jelent. Szatmár megyében 25,39% -os a részvételi arány. Négy éve 30,25 volt ugyanebben az időszakban. Idén a koronavírus-járvány miatt szinte a duplája a négy évvel ezelőttinek a mozgóurnával leadott voksok száma. Szatmár megyében ez 1411 mozgóurnás szavazatot jelent. 

16.50 – Továbbra is sereghajtók a megyében a többségében magyar települések. Alig valamivel több mint négy óra van hátra a szavazóházak zárásáig, ám ennek ellenére úgy tűnik, hogy jelentősen nem nő a szavazási kedv. A megyében a részvételi arány 21,42 %. Ezt az arányt meg sem közelíti Óvári, Vetés, Mezőpetri, Mezőterem és Halmi. Ezekben a községekben 14 és 16 százalék közötti a részvételi arány.

15.45 – Nagykárolyban négy évvel ezelőtt csaknem 5000 személy adta le már a voksát. Jelenleg alig haladja meg a voksolók száma a 3500-at. Igen jelentős a különbség. Sárközújlakon négy évvel ezelőtt 1351 személy szavazott, most ez még nem éri el az ezret sem. Tasnádon kicsivel több mint 700 szavazat a különbség a 2016-os választás javára. 

15.25 – Nagyon alacsony a magyar többségű községekben a leadott szavazatok száma. A szavazóházak közül az első tízben csak román érdekeltségű falvak vannak. Az első szavazóház, ahol elérték a 30 százalékos részvételt a többségében magyar szavazók, az Dara. Ezek után hosszú lemaradással következik Kaplony. 

14.05 – Nem érte el két óráig a 14 százalékot a részvételi arány Szatmár megyében, így egyre nagyobb a különbség a két évvel ezelőtti részeredmény és a mostani között. Ha a számokat tekintjük, akkor a mostani 42 ezer szavazat áll szemben az előző parlamenti választás 52 ezrével. A választási kedv Szatmárnémetiben a legnagyobb. Országos szinten már csaknem 3,1 millió ember járult az urnákhoz. 

13.40 – Piricsi Artúr, Sárközújlak polgármestere azokra szavazott, akik ismerik a sárköziek problémáit és akik eddig is és ezután is tenni fognak azért, hogy ezek megoldódjanak. „Arra kérek minden sárközit, hogy szánják rá az időt, menjenek el szavazni, mert ezen is múlik, hogy milyen lesz a következő négy évünk." 

12.20 – Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere arra a csapatra szavaztott, amely a város fejlesztési projektjeit támogatni fogja Bukarestben: „A harmadik híd, a körgyűrű, a határátkelők ügye mellett számos olyan projektünk van, amelyért Bukarestben kell támogatást kiharcolni. Négy évig nem lesz több választás, a mai nap 4 évre határozza meg a szatmári közösség jövőjét. Arra kérem Önöket, az egészségügyi rendelkezéseket figyelembe véve, menjenek el szavazni és ahogyan szeptemberben is, mozgósítsák családtagjaikat, barátaikat. Számítok Önökre, ahogyan Önök is számíthatnak rám.” 

Kereskenyi Gabor

12.05 – Csökkent négy év alatt a szavazásra jogosult Szatmár megyeiek száma. S csökkent a választási kedv is az adatok szerint. Jelenleg csaknem egy százalékkal kevesebben adták le voksaikat, mint 4 évvel ezelőtt ugyanebben az időszakban, tehát délig. A választók 8,65 százaléka döntött úgy, hogy nem adja más kezébe a választási lehetőséget. A legnagyobb szavazókedvvel az olténiai megyék rendelkeznek. Országos szinten 10,90 százalék az arány, ami csaknem 2 millió lakost jelent.  

11.25 – Erdei D. István leköszönő parlamenti képviselő az erős utánpótlásra szavazott: „Húsz éven át képviseltem a szatmáriakat a szavazataiknak köszönhetően. Pontosan tudom, hogy mennyire fontos ott lenni, ahol a döntések születnek. Ha nem vagyunk ott Bukarestben, hogy mi döntsünk, akkor mások döntenek a fejünk felett. Ma az összefogás listájára adtam le a voksom, s arra kérek mindenkit, hogy tegyenek ugyanígy.” 

11.15 - Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere a magyar közösség erős képviseletére szavazott: „Meggyőződésem, hogy mi, nagykárolyiak erős öntudattal rendelkezünk és alapos mérlegelést követően a legjobbak embereket választjuk, hogy a következő négy évben a mi érdekeinket képviseljék. Az időjárás sem jelenthet akadályt, hiszen kívánni sem lehetne kedvezőbbet a mostaninál. Tartsuk be az óvintézkedéseket és menjünk el mindannyian, szavazzunk az erős magyar képviseletért! 

Kovacs Jeno

11.00 - Pataki Csaba, az RMDSZ Szatmár megyei szervezetének elnöke Szatmár méltó képviseletére szavazott: „Ma egy olyan csapatra szavaztam, amely az összefogés gyümölcse. Arra szavaztam, hogy Szatmár méltóképpen legyen képviselve és a szatmáriaknak újra az legyen az érzésük, hogy egy győztes csapat mögött állnak. Négyévente van ilyen alkalom, s ha ma nem nyilvánítunk véleményt, akkor a következő négy évben magunkra maradhatunk. Arra kérek mindenkit, hogy jöjjenek el szavazni, támogassák velem együtt az összefogás listáját.” 

10.25 – A 10 órás adatok szerint is alacsonyabb a választási kedv, mint négy évvel ezelőtt. Akkor a lakosság 5,27 százaléka adta le voksát 10 óráig, most ez 5,05 százalék, ami valamivel több mint 920 ezer szavazót jelent.  

Szatmár megyében jelenleg a részvételi arány 4,85 százalék, de ezzel az eredménnyel nem vagyunk benne abban az öt megyében, ahol a legkevésbé mozdultak meg a lakosok.  

9.35 – Magyar Lóránd Kökényesden az összefogás listájára adta le a voksát: „Szükség van a bukaresti érdekképviseletre, szükség van arra, hogy minél nagyobb számban elmenjünk szavazni, hogy közösségeinket fejleszteni tudjuk. Szatmár megye közössége életerős, jelenlétünk Bukarestben pedig garancia arra, hogy folytatni lehessen a munkát, amit elkezdtünk." 

magyar

9.20 – Turos Lóránd egy számára kedves településen, nagyszülei falujában, Érszakácsiban adta le voksát: "A magyar összefogásért, az erős szatmári magyar képviseletért szavaztam a mai napon. Arra buzdítok mindenkit, hogy menjen el szavazni. Mutassuk meg, hogy nehéz időkben összefogunk!" 

Turos Lorand

9.05 – Romániában összesen 18.191.396 választásra jogosult állampolgárt tartanak nyilván. 9 óráig a jogosultak 2.75 százaléka élt a választási jogával, ez valamivel több mint félmillió embert jelent. Négy évvel ezelőtt ugyanebben az időszakban valamivel többen voksoltak, 2,9 százalékos volt a részvétel.  

8.20 – Nagy Szabolcs képviselőjelölt kevéssel hét óra után adta le szavazatát Szilágypérben. „A szilágypíriakkal együtt arra buzdítok mindenkit, hogy menjen el mindenki szavazni. Döntsünk a saját sorsunkról, támogassuk a magyar összefogás listáját!” – hangsúlyozta a képviselőjelölt, majd mindenkit arra bíztatott, hogy a tumultust elkerülendő, folyamatosan menjen szavazni.  

nagyszabiszavaz

8.10 – Nyolc óráig a szavazók 1,21 százaléka járult az urnákhoz és élt állampolgári jogaival. Ez Szatmár megye szintjén 3812 személyt jelent az állandó listákon, míg 950 személy pótlistákon. 

7.00 – Szatmár megyében hat városban és ötvenkilenc közigazgatási egységben összesen 337 szavazóházban kezdődött meg a parlamenti választás. A szavazóhelyiségeket előzetesen fertőtlenítették, és egy sor olyan óvintézkedést foganatosítottak, amelyek biztosítják, hogy a szavazáskor minimalizálják a fertőzésveszélyt mind a 312 869 állandó listán szavazó számára.  

***

Az ország területén ma 7 és 21 óra között várják az urnákhoz a választópolgárokat, a külföldön élők két napon át, szombaton és vasárnap szavazhatnak.

Az Állandó Választási Hatóság (AEP) tájékoztatása szerint december 2-án 18.191.396 szavazati joggal rendelkező állampolgár szerepelt az állandó választói névjegyzékben, a külföldi lakhellyel rendelkező román szavazópolgárok száma pedig 740.367 volt. Utóbbiak közül 35.808 személy kérte, hogy levélben szavazhasson, 3078-an pedig az erre a célra létrehozott külföldi szavazókörzetekben kívánják leadni voksukat. Az országban 18.802 szavazókörzetet alakítottak ki, ezek közül több mint 1200-at Bukarestben.

A szavazóhelyiségek vasárnap reggel 7 órakor megnyitottak.

Minden választópolgár külön szavaz, zárt fülkékben. A szavazólapon annak a négyszögnek a belső részébe kell ütnie a VOTAT feliratú bélyegzőt, amelyen az általa megszavazandó jelöltlista vagy jelölt szerepel. Ezután oly módon kell összehajtania és urnába dobnia a szavazólapot, hogy az annak hitelességét igazoló ellenőrző pecsét kívül maradjon. Amennyiben a szavazás titkossága biztosított, a szavazólap nem megfelelő összehajtása nem vonja maga után a voks érvénytelenítését. Ha a szavazólap szétnyílik és a szavazás titkossága nem biztosított, ezt érvényteleníteni kell, és a választópolgár - egyetlen alkalommal - kaphat egy újat. Ezt fel kell tüntetni a választási jegyzőkönyvben.

Voksoláskor csak a szavazó állampolgár tartózkodhat a szavazófülkében. Ha a választópolgár a szavazókörzeti választási iroda elnöke által is tudomásul vett nyomós oknál fogva nem tud egymaga szavazni, behívhat a fülkébe egy kísérőt, aki azonban nem lehet sem a választási iroda tagja, sem megfigyelő. A szavazófülkében tilos fotót vagy videofelvételt készíteni.

21 órakor a körzeti választási iroda elnöke lezártnak nyilvánítja a voksolást és elrendeli a szavazóhelyiség bezárását. Azok a választópolgárok, akik 21 órakor a szavazóhelyiségben tartózkodnak, vagy sorban állnak az épület előtt, a szavazókörzet ellenőrző pecsétjével ellátott sorszámot kapnak, és 23 óra 59 percig még leadhatják voksukat. A szavazásra jelentkező állampolgároknak kötelességük betartani a járvány miatt elrendelt óvintézkedéseket.

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Szatmárban kevesen szavaznak

Az Állandó Választási Hatóság adatai szerint vasárnap 12 óráig a polgárok 10,69 százaléka adta le a szavazatát a parlamenti választásokon.
Belföld

Kelemen Hunor: Történelmi lehetőség előtt állunk

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke úgy nyilatkozott, miután Karcfalván leadta voksát, hogy a leendő parlamenttől 'politikai stabilitást, előreláthatóságot és kevesebb fölösleges veszekedést' vár.
Belföld

4,97% volt a részvételi arány 10 órakor

Vasárnap 10 óráig összesen 904.647 választópolgár, azaz a szavazásra jogosultak 4,97%-a adta le voksát a parlamenti választásokon - közölte a Központi Választási Iroda (BEC).