Belföld

Kelemen Hunor: Történelmi lehetőség előtt állunk

2020.12.06 - 08:39

'Közösségünk erős képviseletére szavaztam. A leendő parlamenttől politikai stabilitást, előreláthatóságot, az állampolgárok gondjaira való odafigyelést várok, és azt, hogy kevesebb fölösleges, steril veszekedés legyen. Az államháztartási törvényt még ebben az évben, rögtön a kormány beiktatása után meg kell szavazni, és én nagyon jól megalapozott költségvetést várok, amelyben az egészségügy, az oktatás, a beruházások és a munkahelyek támogatást és védelmet élveznek majd' - nyilatkozta az RMDSZ elnöke, hozzátéve, hogy a romániai társadalomnak politikai stabilitásra van szüksége.

Kelemen Hunor a Facebookon is üzent, miután élt szavazati jogával.

'Korán reggel szavaztam Csíkkarcfalván, ahogy az elmúlt 20 évben mindig. Hamar sötétedik, estefele hidegebb van, és a sorok is nagyobbak. Ezért, ha tehetjük, ne hagyjuk délutánra vagy estére, menjünk el minél korábban voksolni! A mai szavazás azért különleges, mert történelmi lehetőség előtt állunk. Ha bátrak vagyunk, és megdolgozunk érte, ma este győzni fogunk! 9-kor zárnak az urnák, de addig nagyon sok dolgunk van. Nem lenne jó, ha a magyar emberek otthon maradnak, és mások döntenek helyettünk. Ezért minél többen vegyünk részt a szavazáson, döntsünk mi a jövőnkről. De ne csak szavazzunk, szóljunk barátainknak, ismerőseinknek is. Mondjuk el nekik, hogy ez a megmérettetés tényleg fontos, és hogy a szavazás biztonságos: nincs nagyobb veszélye, mint egy bevásárlásának. Tudom, hogy erősek vagyunk - mutassuk meg! Győzzön a magyar összefogás' - olvasható az RMDSZ-elnök üzenetében.

AGERPRES 

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Elutasította a parlament a Veștea-kormány beiktatását

Nem szavazott bizalmat a parlament hétfői ülésén Adrian Veștea kijelölt miniszterelnök kormányának.
Belföld

„Járulékos károkat okozna az AUR-ral szövetkezni”

Kelemen Hunor szerint nem lehet a 2028-as parlamenti választásokig stabil kormányzási megoldást találni.
Belföld

Az RMDSZ-nek semmi oka kilépni a kormányból

Ezt a válságot meg fogják fizetni azok akik jelenleg a többséget alkotják, de sajnos Románia és minden állampolgára is.