Szatmárnémeti

Megint sorban állnak az oltásért

Fotó: Princz Csaba
2021.09.29 - 17:29
Rég nem volt már ilyen: egy nap leforgása alatt 701 személy kapta meg a koronavírus elleni vakcinát — közülük 327-en már a harmadik dózist.

Az elmúlt hónapok pangását (hogy ne mondjuk: érdektelenségét) követően most ismét hatalmas a kereslet a koronavírus elleni oltások iránt — s ennek eredményeként szerdán a szatmárnémeti járóbeteg-ellátóban működő oltópontnál ismét sorban álltak az immunizálásra várók, mint tavasszal, a kampány elején. Merthogy az elmúlt hónapok pangásának egyik nagyon is gyakorlati következménye az lett, hogy érdeklődés hiányában sorra bezárták az oltási központokat s a megyében jelen pillanatban négy oltópont működik (illetve a petei határátkelőnél az ötödik, ahol az egydózisú Johnson&Johnson vakcinával immunizálnak) — igaz, Altfatter Tamás kormánymegbízott egy nappal korábban hangsúlyozta: amennyiben az igénylések száma indokolja, további oltópontokat is újranyitnak. S úgy tűnik, indokolni fogja: a közegészségügyi igazgatóság közleménye szerint az elmúlt 24 órában 701-en kapták meg a koronavírus elleni vakcinát, közülük 327-en a harmadik dózist, s ezzel az oltáskampány keretében már 97 617 személyt immunizáltak a megyében.

Szatmár megyében szeptember 29-én a közegészségügyi igazgatóság adatainak értelmében 15 956 igazoltan koronavírus-fertőzöttet tartottak hivatalosan nyilván, ami azt is jelenti, hogy az előző adatközlés óta kereken 100 új esetet regisztráltak, míg az újratesztelt páciensek közül 15-nek lett ismét pozitív az eredménye — ugyanakkor a koronavírus-fertőzésből kigyógyultak száma is tovább emelkedett 14 286-ra, vagyis igencsak sok, 148 páciensnek sikerült legyőznie a kórt. Sajnos azonban az elhunytak száma is 459-re emelkedett, az előző adatközlés óta négyen vesztették életüket — egy 75 éves női páciens a szatmári, egy 67 éves női és egy 78 éves férfi páciens a nagykárolyi, egy 82 éves női páciens pedig az avasfelsőfalui kórházban vesztette életét a koronavírus szövődményeinek következtében, s a közlemény szerint valamennyien többszörös krónikus betegségben is szenvedtek.

Ismét fordult egyet a számláló, az elvégzett tesztek száma 160 316 lett, vagyis az előző adatközlés óta nagyon sok 1030 (347 PCR és 683 gyorsteszt) mintavételt elemeztek és ezek 11,5%-a lett pozitív.

Házi vagy intézményes karanténban 785-en vannak (a sárga és vörös zónás országokból hazaérkezettek), házi elszigeteltségben (kórházi kezelésre nem szoruló, teljesen tünetmentes vagy enyhe tüneteket produkáló, de igazoltan koronavírus-fertőzöttek és családtagjaik) pedig 930-an.

A megyebeli határátkelőknél az elmúlt 24 óra leforgása alatt 1858 utazó lépett az ország és a megye területére, s közülük 285 személynek kellett karanténba vonulnia.

Szabó Kinga Mária

 

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Már a patikákban várnak az oltakozókra a vakcinák

Hamarosan kezdődik az influenza elleni oltási szezon, az első adag vakcinák megérkeztek a gyógyszertárakba.
Belföld

Érdemes oltatni influenza és szamárköhögés ellen!

Az influenza és a szamárköhögés elleni oltások fontosságára hívja fel a figyelmet az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
Szatmárnémeti

Újragyulladhat az éjjel kiégett elektromos autó

Szatmárnémetiben, a Traian sugárúton, a Kossuth-kertnél lévő töltőállomásra kötött villanyautó égett hétfő éjjel mint a fáklya!