Külföld

Megerősített biztonsági kíséretet kapott Mark Rutte holland ügyvivő kormányfő

Fotó: anp/hh
2021.09.27 - 10:34
Megerősítették Mark Rutte holland ügyvivő kormányfő biztonsági kíséretét, mivel az érintett szervek aggodalmai szerint a miniszterelnök támadás vagy akár emberrablás célpontja is lehet - értesült a helyi sajtó hétfőn.

A De Telegraaf című holland napilap magát megnevezni nem kívánó forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy Ruttét a Királyi és Diplomáciai Biztonsági Szolgálat (DKDB) speciálisan kiképzett rendőrei védik, mert közelében a Mocro maffia néven ismert bűnszervezethez köthető gyanús személyeket láttak feltűnni.

A Mocro maffia Hollandiában és Belgiumban tevékenykedő - marokkói, antillai és holland származású bűnözőkből álló - bűnszövetkezet, amely elsősorban kábítószer-kereskedelemmel foglalkozik.

Rutte közismerten kerékpárral, sőt néha gyalog jár munkába. Saját szolgálati autója nincs, biztonsági okokból rendszeresen cserélődő autókkal viszik a találkozókra országszerte.

A sajtó megkeresésére hivatalosan sem a nemzeti ügyészség, sem a kormány információs szolgálata nem nyilatkozott a kormányfő megerősített személyi biztonságával kapcsolatban, csupán annyit közöltek, hogy ilyen témáról soha nem adnak ki információkat.

MTI

Ajánljuk még a témában:

Magazin

A weboldalakon található értékelések többsége félrevezető

A fogyasztók védelme érdekében az interneten közzétett értékelések nagy többsége félrevezető, az ellenőrzött weboldalak 55 százaléka sérti az uniós jogot — derült ki az Európai Bizottság és a nemzeti fogyasztóvédelmi hatóságok által készített és csütörtökön közzétett jelentésből.
Egészség

Fényvédelem — egy lépés az egészség felé

Kampányba kezdtek a megyei közegészségügyi igazgatóságok azzal a céllal, hogy tájékoztassák a lakosságot a fényvédelem fontosságáról, hogy megelőzhetők legyenek a bőr rosszindulatú daganatos megbetegedései. Négypercenként belehal valaki a világon a bőrrákba.
Szatmárnémeti

Ökológiai programok Szatmárnémetiben

A környezetünket érintő legégetőbb probléma a levegőszennyezés (45%), folyók, tavak és talajvizek szennyezése (41%), mezőgazdasági forrásokból származó szennyezés és talajpusztulás (37%) — emlékeztet a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség (APM) közleménye, az Európai Bizottság által kibocsátott Eurobarométer-felmérést idézve.