Vidék

Megérkezett Kaplonyba az új, nagy teljesítményű munkagép

Megérkezett Kaplonyba a helyi önkormányzat által megrendelt munkagép Fotó: SZFÚ
2021.10.02 - 09:40
A Kaplony Község Polgármesteri Hivatalának illetékesei által összeállított idei évi költségvetés módosításának egyik fő oka az volt, hogy pénzt különítsenek el a tartalékalapból egy új, nagy teljesítményű munkagép vásárlására.

Azért volt erre szükség, mert a korábbi már igencsak elhasználódott. A nyári tervből valóság lett: a munkagép csütörtökön meg is érkezett, és sort kerítettek az átvételére is.

„Nagyon örülünk, hogy végre megérkezett ez az eszköz, mellyel sok fontos munkálatot tudunk majd végrehajtani. A beszerzésen kívül egy másik fontos hír a kaplonyiak számára az, hogy végre aláírásra került a Magyar utca modernizálásának kivitelezéséről szóló szerződés. Mint ismeretes, még az év elején elhatározta a kaplonyi önkormányzat döntéshozó testülete, hogy pénzt különít el a Magyar utca modernizálására. Sajnos nagyon is elhúzódott a szükséges engedélyek beszerzésére szánt idő, sőt, a közbeszerzési eljárás is váratlanul hosszúra sikeredett. Azonban végre befejeződött, és ma, 2021. szeptember hónap utolsó napján a kaplonyi helyhatóság, illetőleg a kivitelezési eljárást megnyerő szatmárnémeti cég illetékesei aláírtuk a szerződést.
A jelenleg többnyire 3,50, illetve 3,75 méter széles úttestet mindenhol egységesen 4 méteresre fogják kiszélesíteni. (Szélesebbet nem tartanak indokoltnak a szakértők, hiszen egy kanyargós, szűk utcáról van szó, amelyen akár veszélyes módon megnövekedhetne a közlekedés sebessége a felújítást követően…) A jelenlegi aszfaltot, illetve betonburkolatot mintegy 3 centiméteren marnák fel, és erre kerülne a hozzávetőleg 6 cm-es új aszfaltréteg, azaz nem növekedne jelentősen az úttest magassága. Az úttest mellett kövezett útpadkát alakítanának ki.
A magunk részéről a helyhatóság kérése az volt, hogy az út esetleges átvágását igénylő mindennemű beavatkozást eleddig végeztessenek el, hiszen az aszfaltfelület rendbetételét követően az önkormányzat sok-sok éven át nem fogja engedélyezni az útfelület átvágását” — nyilatkozta Megyeri Tamás Róbert polgármester.


 

Ajánljuk még a témában:

Vidék

Búzaszentelés lesz Kaplonyban

Pénteken Kaplonyban tartják a Magyarok Kenyere program Kárpát-medencei búzaszentelő ünnepségét.
Vidék

Kaplonyban és Börvelyben is elszállítják a kerti hulladékot

A Börvelyi és a Kaplonyi Polgármesteri Hivatal munkatársai egyaránt igyekeznek a lakosok segítségére sietni, így értesítésük szerint idén is elszállítják az őszi kerti munkákból származó hulladékot.
Vidék

Épülhet a bölcsőde Kaplonyban

Elkezdődtek a kaplonyi bölcsődeépítés előkészületei, tudtuk meg Megyeri Tamás Róbert polgármestertől. Az épületnek helyet adó telken a szakemberek geofizikai méréseket végeztek.