Szatmárnémeti

Megalakult a Szamos Diákirodalmi Kör

A Szamos Diákirodalmi Kör alakuló ülésének résztvevői a Szatmár Megyei Hagyományőrző Forrásközpont nagytermében / Fotó: SZFÚ
2021.02.19 - 17:25
Besenyődi Judit magyar szakos egyetemi hallgató lett a Szamos Diákirodalmi Kör elnöke. A kör — melynek tagjai havonta egyszer-kétszer találkoznak — Petőfi-műsorral készül, amit márciusban több helyszínen is előad a járványügyi szabályok betartása mellett.

Szerdán a Szatmár Megyei Hagyományőrző Forrásközpont nagytermében a Kölcsey Ferenc Főgimnázium, a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum, a Szatmárnémeti Református Gimnázium és az Aurel Popp Művészeti Líceum diákjainak és tanárainak részvételével megalakult a Szamos Diákirodalmi Kör.

Az eseményen Elek György, a Szamos folyóirat főszerkesztője ismertette a célokat és a terveket. A 2019 januárjában havilapként újraindult kulturális, társadalmi és közéleti folyóirat legfőbb célkitűzései között szerepelt, hogy a lapban szatmáriak írjanak szatmáriakról, de feladatának tekinti a fiatal tehetségek felfedezését és a tehetségápolást. Ezeknek a célkitűzéseknek a megvalósítása jó úton halad, rendszeresen jelennek meg a diákok alkotásai, egyre többen jelentkeznek új írásokkal, a továbbiakban pedig az a cél, hogy nagyobb hangsúlyt helyezzenek a minőség javítására. Mindez akkor lehet eredményes, ha a szerzők időnként találkoznak, és megbeszélik, kielemzik a megjelenésre váró írásokat. Ezt a célt szolgálja a szerdán megalakult Szamos Diákirodalmi Kör, melynek tagjai lehetnek a megyeközpont magyar tagozatos diákjai. Minden iskola diákjai megválasztják a vezetőjüket, akik kapcsolatot tartanak az őket koordináló Besenyődi Judittal, a Szamos Diákirodalmi Kör elnökével. Besenyődi Judit, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar szakos hallgatója a Szamos megjelenésétől kezdve közöl verseket és színdarabokat, részt vesz a diákírók bevonásában.

A szerdai alakuló ülésen Besenyődi Judit elmondta, hogy nem törekedett arra, hogy publikáljon, azért írt, hogy túltegye magát azokon a mélypontokon, melyek az ember életében jönnek. Aztán tanárnője, Fehér Imola biztatására küldte el írásait a Szamos folyóiratnak. Miután megjelentek az írásai, és érkeztek a pozitív visszajelzések, úgy érezte, hogy jó dolog kiállni, jó dolog megmutatni, hogy kik vagyunk, jó dolog elmondani, hogy mit gondolunk a világról és mit érzünk. „Sokan nem tudnak erről beszélni, írásainkkal sokaknak szavakat adunk a szájukba, hogy ők is elmondhassák az érzéseiket. Nagy öröm volt számomra, amikor megkaptam a meghívást, hogy felolvashatom a saját írásaimat Budapesten, a Magyarság Házában. Nagy bátorságot és magabiztosságot adott számomra, amikor egy rangos közönség tapsolta meg az előadásomat. Ettől kezdve fel merem vállalni, amit gondolok, s ez a mai világban nagy dolog” — ismerte el Besenyődi Judit, hozzátéve, hogy nagyon örül annak, hogy az alakuló ülésen sok régi ismerőssel találkozott, és abbéli reményének is hangot adott, hogy a kör új tagokkal bővül, olyanokkal, akiknek az lesz a céljuk, hogy megmutassák: van hangjuk.

Jó látni, hogy nem csak beszélünk a szatmári irodalmi és kulturális élet fellendítéséről, hanem ma teszünk is érte valamit, fogalmazott Robert Laszlo, a Szatmár Megyei Hagyományőrző Forrásközpont menedzsere. Nehéz év után egy újabb nehéz év áll előttünk, ebben az időszakban kell a legnagyobb hangsúlyt helyezni a kulturális élet fellendítésére, és amennyiben lehet, élő rendezvényeken. Az intézmény menedzsere elmondta, hogy bízik abban, hogy a Szatmár Megyei Tanács támogatni fogja a kulturális rendezvényeket, közük a Szamos folyóirat programjait is. Szatmár megyében nagyon sok neves kulturális személyiség született, és bízik abban, hogy a Szamos Diákirodalmi Kör tagjai közül is felnőnek tehetséges alkotók, mondta.

A továbbiakban Fehér Imola tanárnő irányításával olvastak fel Szatmárnémeti három magyar nyelvű középiskolájának diákjai a saját verseikből. A diákok tehetséggondozásában részt vesz Bagosi Ilona (Kölcsey Ferenc Főgimnázium), Heinrich Andrea (Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum), Lovász Erzsébet (Szatmárnémeti Református Gimnázium), Gál Gyöngyi (a LiterArt Magyartanárok Egyesülete elnöke), valamint több elemi és általános iskola pedagógusai.

A jelenlévők között az egyik legifjabb Loga Szilárd, a Szatmárnémeti Református Gimnázium 7. osztályos tanulója volt, aki negyedik osztályos korában kezdett el verset írni, s elmondta, hogy nagy öröm volt számára, amikor egyik verse megjelent a Szamos folyóiratban; azóta rendszeresen ír, és bízik abban, hogy fejlődik is ezen a téren. Makri Zsófia, Kádár Adrienne, Ary Dávid és Nagy Henrietta, a Szatmárnémeti Református Gimnázium diákjai is jelen voltak az alakuló ülésen, ez alkalommal ők nem olvastak fel, de elmondták, hogy újabb írások közlésére készülnek.

Pataki Édua, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákja elmondta, hogy két éve közölt először cikket a Szamosban a színjátszásról, és nagyon jó érzés volt számára visszaolvasni az írást a lapban. Több alkalommal írt korábban a Tintaszósz című iskolaújságban, de a Szamosban való közléskor úgy érezte, hogy egy magasabb szintet ért el. Sike Zsanna, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákja arról beszélt, hogy a bezártság más és másként hat az emberekre. Van, aki a munkába menekül, van, aki a munkát helyezi háttérbe. Zsanna egy olyan prózai írását olvasta fel, ami korábban már megjelent a Szamosban. Lukács Gabriella, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákja több alkalommal is közölt már a Szamosban. Harmadik osztályos korától hobbija az írás és az olvasás, az utóbbi időszak bezártsága rá sem volt jó hatással. Az elmúlt napokban újra elkezdett írni. A találkozón egy régebbi írását olvasta fel. Szabó Boglárka, a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum diákja (magyartanára Szász Anikó) elmondta, hogy nem tud visszaemlékezni egy olyan pillanatra az életéből, amikor valami megvillant benne, hogy kezdjen el írni, valahogy mégis lépésenként egyre nagyobb szerepet töltött be az életében az irodalom. Ötödikes korában egy magyar olimpiára készülve egy esszét, ahhoz kapcsolódóan pedig egy verset is írt, ettől kezdve érdekli az irodalom. Elmondta, hogy rá sem volt jó hatással a karantén, de sokat olvasott, és írt novellát pályázatra, írt regényt is, és bízik abban, hogy a Szamos folyóirattól is kap visszajelzést az írásaira. Két éve közölt először a Szamos márciusi számában, akkor öröm volt számára a megjelenés, most úgy érzi, hogy szükség van néhány gondolat újrafogalmazására.

Kovács Anett, a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum diákja több alkalommal közölt a Szamosban. Elmondta, hogy nagy élmény volt találkozni a lapban a saját írásaival, s most nagy öröm számára, hogy részt vehet a Szamos Diákirodalmi Kör alakuló ülésén.
Gál Gyöngyi, a LiterArt Magyartanárok Egyesülete elnöke arról beszélt, hogy azok, akik a Szamos-találkozókon részt vesznek, nemcsak feltöltődnek, és jó érzéssel távoznak, hanem ihletet is kapnak, és igyekeznek kipróbálni íráskészségüket. Nagyon szerencsés az itteni találkozás, hiszen jelen vannak olyan emberek, akik odafigyelnek a felnövekvő, alakuló fiatalabb nemzedékre, gondolataikra, érzelmeikre, és lehetőséget nyújtanak számukra a kibontakozásra. A Szamos nagy lehetőség. Eddig is nagyon sok diák írt verset és prózát, de mivel nem volt közlési lehetőségük, hamar abbahagyták. Reméljük, hogy a Szamos lehetőségeket teremt arra, hogy az igazi tehetségek kibontakozzanak, hogy kiléphessenek az íróasztal fiókjából. Óriási motiváció az, ha valaki eljut oda, hogy nyomtatásban láthatja az írásait. Ez a lehetőség nagyon jó, nemcsak azok számára, akik írnak, hanem azok számára is, akik úgy válnak irodalomkedvelőkké, hogy bekerülnek egy ilyen közegbe, mutatott rá Gál Gyöngyi.

Heinrich Andrea, a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum magyartanára örvendetesnek találta, hogy milyen sok diák jelentkezik jó írásokkal egy felkérésre. Király Gabriella, az Aurel Popp Művészeti Líceum művészeti szakosztályának a katedrafőnöke elmondta, hogy érdekesnek találja azt a felkérést, hogy középiskolás diákok írásait a líceum képzőművész növendékei illusztrálják. Ez amiatt lesz kihívás a fiatal festők és grafikusok számára, mert nem híres költők verseit kell illusztrálniuk, hanem a velük azonos korosztályúakét, akikkel megegyezik a gondolkodásmódjuk, az életérzésük.

A továbbiakban a résztvevők megegyeztek abban, hogy Szatmárnémeti három magyar nyelvű középiskolájában megalakul a Szamos Diákirodalmi Kör helyi szervezete. Megválasztották az ügyvezető elnököket, a későbbiek során őket vagy megerősítik a tisztségükben, vagy újakat választanak a helyükbe. Az ügyvezető elnökök: Sike Zsanna (Kölcsey Ferenc Főgimnázium), Szabó Boglárka (Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum) és Ary Dávid (Szatmárnémeti Református Gimnázium). Ary Dávid adminisztrálja a Szamos Diákirodalmi Kör Facebook-oldalát és Messenger-csoportját.

A kör tagjai elhatározták, hogy március 10-ig egy önálló Petőfi-műsort állítanak össze, többnyire saját írásokból, amit a járványügyi előírások betartása mellett több helyen is terveznek előadni. A műsor összeállítását tanárok segítségével Besenyődi Judit, a Szamos Diákirodalmi Kör elnöke irányítja. A kör új tagok jelentkezését várja, jelentkezni az ügyvezető elnököknél vagy a kör Facebook-oldalán lehet.

SZFÚ

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Zöld élmény – Fedezd fel a Szamos mentét

Madárdalos séta a Szamos partján, természetvédelmi területen.
Szatmár megye

Nem csak a kevés eső miatt van kevés víz a Szamosban

A szakemberek szerint csapadékhiánynál összetettebb dolog okozza a folyókban a kisvízszintet.
Szatmár megye

Melegebb, szennyezettebb és fojtogatóbb a Szamos

Jövőre fog kiderülni, milyen következményei vannak az idei kisvízszintnek.