Szatmárnémeti

Még több a fenyő, mint a vásárló

2020.12.15 - 10:28

Szebbnél szebb fenyőfák kelletik magukat Szatmárnémeti nagypiacán — bár egyelőre inkább csak a nézelődőknek, mintsem konkrétan vásárlóknak. Pedig a felhozatal valóban bőséges, az egyenesen Dániából vagy Magyarországról importált nordmann fenyők mellett ott sorjáznak a hazai ezüst-, valamint az avasi fenyőiskolák „növendékei” is — egyik példány szebb, mint a másik, és még a pénztárcabarátabb, 40–50 lejes fák között sem igen akad ritkás ágú-levelű „kóró”, formásak, dúsak a fenyők, a 100 lej körüliek pedig épp hogy meg nem szólalnak, s bár a legtöbb helyen tartóba állítva kínálják őket, a tartókat nem lehet mindenhol megvásárolni (a piac szomszédságában lévő boltokban viszont igen).

„Még csak 'kóstolgatják' a kínálatot az emberek, megnézik, mi kapható, no és persze az árakat, összehasonlítják a bevásárlóközpontokéval — de az üzletekben nincsenek ilyen szép formás és dús fák. És frissek — mert ezeket nem hosszú hetekkel ezelőtt vágták ki. Tessék, rázza csak meg, egy tű nem sok, annyi sem hullik le róla. Nem túlzásként vagy dicsekvésként mondom: minden pénztárca és minden lakás, vagy ha úgy tetszik, igény számára van fánk. Csak jöjjenek a vásárlók!” — mondja az egyik árus, aki aranyvasárnapra saccolja a legnagyobb forgalmat.

S igaz ugyan, hogy karácsonyig majd két hét van még, de az egy másik árus szerint nemcsak ennek okán kevés (még) a vásárló, hanem a gyakori, azaz inkább túlzó rendőrségi ellenőrzések miatt is. A rendőrség ugyanis (az erdészeti hivatallal, az erdőőrséggel és a csendőrséggel közösen) elkezdte szokásos idénybeli ellenőrzését, melynek során a fenyők származását igazoló dokumentumokat, fuvarleveleket stb. ellenőrzik az illegális fenyőkereskedelem felszámolása érdekében — s kutakodásuk nyomán a hétvégén már el is koboztak 85 fenyőfát a piacon. „Nem az a baj, hogy ellenőriznek. Ez a dolguk, jöjjenek, nézzék meg a papírokat — de aztán menjenek el! Szombaton több mint egy órát ácsorogtak itt a fák mellett, hát persze, hogy a vásárlók is inkább elkerültek, mert nem tudták, mire véljék a rendőri felügyeletet. De olyan is volt, hogy az egyenruhások nagy unalmukban félóránként visszajöttek, és újra meg újra kérték az okmányokat. Hát mit gondolnak? Két ellenőrzés között idehozok még vagy tucat csempészfenyőt?! Magyarországról importálom a fákat, tessék nézni, itt a fuvarlevél, az összes okmány, minden, ami kell. Megmutatom én bármikor és bármelyik ellenőrnek, de ne 'szálljanak' már ennyire ránk, és ne ijesszék el a vásárlókat! Sajnos úgyis kevesebb lesz belőlük, mint más években volt. Én tavaly 500 fára szerződtem, hoztam, idén startból csak 240-et vállaltam be, és nagyon remélem, nem maradnak a nyakamon” — sorolja egy szuszra. Ilyen szempontból valamivel jobb helyzetben van a vámfalui fenyőiskola tulajdonosa, hiszen ők mindennap csak annyi fenyőt vágnak ki, amennyire kereslet mutatkozik. „Szerencséseknek mondhatjuk magunkat ebben a szezonban, ugyanis egy nagy tételes szerződést kaptunk, nem fogja kitalálni, honnan. Brassóból! Ide meg az avasfelsőfalui piacra csak annyi fenyőt hozunk, amennyi ne maradjon a nyakunkon. És igaz, kicsit talán korán van még megvenni a karácsonyfának valót — de hát lehet azt tudni, mikor döntik el Bukarestben, hogy mégis lezárják az egész országot, s akkor hogy jutunk el a fákkal a piacra?” — magyarázza.

Szabó Kinga Mária

A szerző felvétele

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Fenyővásár gond nélkül

A korábbi években terhet hárítottak a vásárlókra is a román hatóságok fenyőfavásárlásnál is, hol füljelző számot, hol hidegbillogot kellett figyelnie annak, aki szabályosan akart vásárolni.
Szatmárnémeti

Kezdődik a karácsonyfavásár

Megjelentek a karácsonyfaárusok a szatmárnémeti nagypiacon, hamarosan az összes piacán jelen lesznek a városnak. Ötven lejbe kerül egy másfél méter magas nordmann fenyő, kapható cserepes is.
Belföld

Mintegy 34 ezer karácsonyfának való fenyőt bocsát áruba idén a Romsilva, 15 lejtől kezdődő áron

Az idei téli ünnepekre összesen 33.996 karácsonyfának való fenyőt kínál eladásra a Romsilva.