Szatmárnémeti

Fenyővásár gond nélkül

Fotó: SZFÚ/archív
2021.12.13 - 15:29
A korábbi években terhet hárítottak a vásárlókra is a román hatóságok fenyőfavásárlásnál is, hol füljelző számot, hol hidegbillogot kellett figyelnie annak, aki szabályosan akart vásárolni.

Megkérdeztük a Szatmár megyei Erdészeti Igazgatóság illetékesét, hogy a mostani fenyőszezonban mik a szabályok, s kiderült, hogy semmi: teljesen szabadon lehet fát vásárolni, nem kell semmiféle, a származási helyre utaló dolgot keresni a fán, az, aki tényleg szabályosan forgalmazott fenyőt vinne haza, csak annyira kell figyeljen, hogy hivatalos helyről vásárolja ezt, azaz piac, fenyőiskola vagy hipermarket legyen a helye a vásárlásnak.

Mostantól már nem faanyagként kezelik a hatóságok a karácsonyra szánt fenyőket, hanem olyan darabra mért árucikként, mint bármelyik másik a piacon vagy egy üzletben, ennek alapján szerzik be, raktározzák, szállítják és forgalmazzák a kereskedők is. Mivel árucikk, magánszemély általi vásárlását nyugta kíséri, úgyhogy kasszabont kellene adjanak minden fa vásárlójának a kereskedők, akár barkácsboltban, hipermarketben vagy piacon vásárolta azt meg valaki. A magánszemélyeket nem érintik az egy-két fenyőfa esetében a szállítási szabályok, viszont ha valaki már ötnél több fát vásárol meg és mozgat közúton, legyen nála árukísérő levél, amilyen dokumentummal a kereskedő kell tudjon szolgálni.

Ilyenkor tematikus ellenőrzéseket szoktak végezni munkaügyi, adóügyi és pénzügyi revizorok, egyes esetekben csendőri, rendőri kísérettel, határátkelőknél, forgalmasabb közúti csomópontokban egyaránt előfordulhatnak, tehát ha valaki kereskedelmi céllal szállít, tárol vagy forgalmaz fenyőfát, jobb, ha tisztában van a hatályos szabályokkal. 

Princz Csaba

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Fakitermelés: nagyon nehéz munkakörülmények és fokozott balesetveszély

Az erdészeti és fakitermelési ágazatban végzett tevékenységek során a dolgozók gyakran szembesülnek kedvezőtlen és nehéz munkakörülményekkel, illetve halálos vagy nagyon súlyos következményekkel járó balesetek kockázati tényezőivel.
Belföld

Szakszervezet: 415 alkalmazottjától válik meg a Romsilva, bár tavaly a vártnál nagyobb profitja volt

Nem mond le leépítési tervéről a környezetvédelmi minisztérium és a Romsilva vezetősége, 415 alkalmazottjától válik meg az országos erdőgazdálkodási társaság - számolt be hétfőn a Silva Erdészeti Szakszervezeti Szövetség.
Külföld

 Olaszország megközelítette a napi százezres esetszámot

Az utóbbi 24 órában több mint 98 ezer új fertőzöttet azonosítottak Olaszországban, a legtöbbet, több mint 32 ezret Lombardiában, ahol a vasúti dolgozók betegsége vagy karanténja miatt már akadozik a vonatközlekedés. A kormány szerda este módosította a karanténszabályokat.