Az esőáztatta aszfalton gond nélkül rajtolt el a mezőny, Max Verstappen pedig a második körben el is ment az első rajtkockából induló Lewis Hamilton mellett. A brit igyekezett tartani a pozícióját, viszont ezzel csak az autójában tett kárt, hiszen keresztül repült a kerékvetőn, amelynek következtében így 1-2 elem le is szakadt a Mercedesről. A biztonsági autótól mégsem szabadult meg a mezőny: Nicholas Latifi szélesen vett be egy kanyart, és amikor visszatért a pályára, a jobbhátsó hátsó kerekével megakasztotta Nyikita Mazepin autóját, a falnak csapódott és csúnyán lebontotta a Williamsét.
A negyedik körben, a safety car mögött, bokszutca kijáratánál Mick Schumacher is falnak csapta a Haast, de folytatni tudja a versenyt.
Néhány pilóta nehezen tudta tartani az autóját a pályán, így Sergio Perez is kisodródott a 9. kanyarba. Míg visszatért a pályára ketten is megelőzték, viszont a mexikói visszavette a negyedik pozíciót, amit a versenyfelügyelők nem néztek jó szemmel, és 10 másodperces bokszutca-kiállással büntették. Ezt a 28. körben töltötte le, amikor a mezőny jött az első kerékcserére, és az esőgumikat közepesen kemény slickre cserélte.
Kicsit korcsolyáztak még egyes pilóták az autójukkal, aminek eredményeként a 32. körben a Mercedes kevés híján elvesztette mindkét pilótájtá: előbb Hamilton hagyta el a pályát és törte le az első szárnyát, majd a Valtteri Bottas akadt össze George Russellel. Utóbbi kettő ütközése után rengeteg törmelék maradt a pályán, ezért máris lengették a piros zászlót. Közel fél óra szünet után folytatódott a futam, és mondhatni, ezt volt Hamilton szerencséje. A 9. helyen jött vissza a futamba egy megjavított autóval, így a brit óriási tempót autózva három körrel a vége előtt már a második helyre jött fel. Verstappen viszont már messze volt, így a holland megnyerte a futamot címvédő és Lando Norris előtt, viszont összetettben Hamilton marad az élen a leggyorsabb körért járó bónuszpontnak köszönhetően.
Folytatás április 30-án a Portugál Nagydíjjal.
FORMULA–1, EMILIA-ROMAGNAI NAGYDÍJ
Pontszerzők
1. Max Verstappen holland, Red Bull Racing 25
2. Lewis Hamilton brit, Mercedes 18+1
3. Lando Norris brit, McLaren 15
4. Charles Leclerc monacói, Ferrari 12
5. Carlos Sainz spanyol, Ferrari 10
6. Daniel Ricciardo ausztrál, McLaren 8
7. Lance Stroll kanadai, Aston Martin 6
8. Pierre Gasly francia, AlphaTauri 4
9. Kimi Räikkönen finn, Alfa Romeo 2
10. Esteban Ocon francia, Alpine 1
A vb állása, pilóták
1. Lewis Hamilton brit, Mercedes 44
2. Max Verstappen holland, Red Bull Racing 43
3. Lando Norris brit, McLaren 27
4. Charles Leclerc monacói, Ferrari 20
5. Valtteri Bottas finn, Mercedes 16
6. Daniel Ricciardo ausztrál, McLaren 14
7. Carlos Sainz spanyol, Ferrari 14
8. Sergio Perez mexikói, Red Bull Racing 10
9. Lance Stroll kanadai, Aston Martin 7
10. Pierre Gasly francia, AlphaTauri 4
11. Cunoda Juki japán, AlphaTauri 2
12. Kimi Räikkönen finn, Alfa Romeo 2
13. Esteban Ocon francia, Alpine 1
A vb állása, csapatok
1. Mercedes-AMG Petronas F1 Team Mercedes 60
2. Red Bull Racing Honda Honda 53
3. McLaren F1 Team Mercedes 41
4. Scuderia Ferrari Mission Winnow Ferrari 34
5. Scuderia AlphaTauri Honda Honda 6
6. Aston Martin Cognizant F1 Team Mercedes 7
7. Alfa Romeo Racing ORLEN Ferrari 2
8. Alpine F1 Team Renault 1
Pesek Attila