Jóformán még el sem kezdődött a tanév, máris változtatni kellett a szatmárnémeti Lucian Blaga Általános Iskola oktatási formáján, miután öt pedagógus esetében is igazolódott a koronavírus-fertőzés.
Mivel a megyei tanfelügyelőség nem érezte fontosnak vagy tisztjének, hogy pársoros közleményben a nagyközönség tudomására hozza a hírt, Altfatter Tamás kormánymegbízottól érdeklődésünkre megtudtuk: az iskola két tanáráról pénteken délután derült ki, hogy megfertőződtek — ennek okán a megyei közegészségügyi igazgatóság hétfőn reggel az egész tantestületet letesztelte, ugyanakkor az évnyitó ünnepségen a tanárok fizikai távolságot tartottak, és nem kerültek kontaktusba a gyermekekkel, a megnyitót követően pedig a diákok nem is léptek az iskola épületébe, hanem hazaküldték őket. Délutánra meglettek a teszteredmények is, amelyek további három pedagógus esetében mutattak ki koronavírus-fertőzést, ezért az érintett hatóságok (közegészségügy, prefektúra, tanfelügyelőség) gyors gyűlésen úgy döntöttek: az iskolában egy héten keresztül teljes egészében, vagyis minden évfolyamnak online formában zajlik majd az oktatás.
Fontos kiemelni, hogy az érintett pedagógusok nem a tanév első napján fertőződtek meg, hanem az azt megelőző időszakban kapták el a koronavírust. Sz. K. M.