Az érdekvédelmi szervezet egyeztetést folytatott tagszervezeteivel a tanév és az országos vizsgák rendjének az oktatási miniszter által kilátásba helyezett módosításaival kapcsolatban. A megbeszélés alapján a szakszervezeti szövetség a digitális tanrendre való áttérést javasolja az április 12-e és 29-e közötti időszakra, ez esetben ugyanis nem kellene módosítani a tanév struktúráját, és az országos vizsgákat is megtarthatják az eredeti ütemterv szerint.
A szakszervezet érvelésében rámutat, a járványhelyzet okán tervezett pluszvakáció miatt elmaradt órák hétvégi pótlása - ami lehetőségként felmerült - törvényellenes lenne, ugyanakkor április 12-e és 29-e között még folyamatban lesz a beiratkozás az előkészítő osztályba, amihez a tanügyi alkalmazottak iskolai jelenlétére van szükség. A tanév szerkezetének módosítása ellen szól az is, hogy ez esetben a szakmunkásképzők tanulói számára július közepe után érne véget a második félév - hangsúlyozza közleményében az érdekvédelmi szervezet.
"Tudomásul vesszük a közegészségügyi érveket, meglátásunk szerint azonban nem a meghosszabbított vakációk jelentik a megoldást a problémákra, hanem az olyan megoldások azonosítása, amelyek lehetővé teszik az iskolák nyitva tartását" - fogalmaznak a közlemény aláírói.
AGERPRES