A település vezetősége jelezte, hogy nemrégiben megérkezett az értesítés a Fejlesztési Minisztériumtól, így el is kezdhetik a munkálatok megtervezését. Az említett finanszírozási program keretében 6,1 millió lejből gazdálkodhat a Kaplonyi Polgármesteri Hivatal. A nyertes pályázatról a Hivatalos Közlönyben is értesítést tett közzé a szaktárca.
Megyeri Tamás Róbert polgármester hírportálunk kérdéseire válaszolva elmondta, a tervek alapján a Vasút utca jelenleg betonnal fedett szakaszát, a Sport utca teljes egészét, a Reitsor betonnal fedett szakaszát, a Vízi utca és a pálinkafőző közötti utat, a Malom utcát, az Iskola utca betonnal fedett részét, a Száni utcát és a Domahidi (Kubasi) utat fogják leaszfaltozni.
A településvezető szerint a gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a polgármesteri hivatal egy, erre a munkára szakosodott vállalkozással elkészítteti a munkálatok tervét, utána a teljes dokumentációt engedélyeztetni kell, illetve arra építkezési engedélyt szerezni. A procedúra szerint ezt követően hirdethetik meg a beruházáscsomagot az elektronikus közbeszerzési rendszerben (SEAP). A legoptimálisabb becslések szerint is csak jövő nyár vége felé ejthetik meg a legelső kapavágást.
„A beruházás révén a falu valamennyi utcáját aszfaltozott réteg fogja majd borítani. Reményeink szerint jó tervezőcsapatra bízzuk a munkálatok kezdeti szakaszát, a közbeszerzési eljárás során sikerül majd komoly és megbízható kivitelezőt találni, amely vállalkozás vagy csoport becsülettel el is végzi a szükséges munkálatokat” – fogalmazott közleményében a Polgármesteri Hivatal.
Csütörtökön a hivatalban lévő polgármester, Máncz Dezső korábbi településvezető és a munkálatokat előkészítő tervezőmérnök helyszíni szemle során járta be a felújításra váró útszakaszokat. „A szakember feladata lesz elkészíteni azokat a pontos műszaki terveket, amelyek az útfelújítási munkálatok alapját fogják képezni. A szóban forgó 3,1 km út Kaplony úthálózatának mintegy egyharmadát teszi kis. Ennek egy része betonozott, másik részét több mint 10 éves, feltöredezett aszfaltréteg borítja és kis hányada kövezett vagy macskaköves” – részletezte Megyeri Tamás Róbert polgármester.
Végh Balázs