Soha senki nem dob ki fenyőt, mégis megjelennek a lakótelepi kukáknál, vagy a parkokban, útszéleken, ezért fogalmaztunk a cikkcímben, hogy teleportálódnak az exkarácsonyfák, tehát valamiféle fura módon maguktól kerülnek oda.
De akárhogy is, semmiképp nem maguktól kerülnek majd onnan el, a köztisztasági vállalatok autói fogják azokat elszállítani. Nagykároly reagált a leggyorsabban, ott már nyolcadikán is szedték és vitték az ebben a minőségében rövid életű örökzöldet.
Ingyenesen viszi el a nagykárolyi lakónegyedekből a lakótelepi szemetesek mellé kihelyezett fenyőfákat a Nagykárolyi Közterület-fenntartó Igazgatóság.
„Folytatva a korábbi évek gyakorlatát, idén is elszállítjuk a tömbháznegyedekből azokat a karácsonyfákat, amelyeket a lakók a szemétgyűjtők mellé kihelyeznek. Az igazgatóság munkatársai már megkezdték ezt a munkát és a következő napokban is folytatják majd mindaddig, amíg van fenyő az utcákon.” – részletezte megkeresésünkre Herman Attila, az igazgatóság vezetője.
Magánházaktól nincs ingyenes fenyőelszállítás Nagykárolyban, ott egyénileg kell megoldania mindenkinek a mentesítést.
Nem kivételeznek az ingatlan jellegével Szatmárnémetiben és Tasnádon, ebben a két városban függetlenül attól elviszik ingyen a fenyőket, hogy azok magánházból, vagy tömbházlakásból származnak, tudtuk meg az illetékesektől.
Január 20-tól
Szatmárnémetiben a lakótelepi szemetesektől január 13-tól február 3-ig, magánházak elől pedig január 20-tól február 3-ig viszik majd el a vízkereszt után okafogyottá vált karácsonyfákat, Tasnádon január 20. – 24. között tart a mentesítési időszak.
Mindkét városban azt kérik: a magánházban lakók a háztartási kuka mellé tegyék ki a fenyőket, aznap amikor a szemetet is elszállítják. A lakótelepen, tömbházban lakók pedig a közös gyűjtőponthoz - de nem a szemetesbe bele -, kérik Tasnádon és Szatmárnémetiben is.
Princz Csaba
(A szerző felvételei)