Szatmárnémeti

Már az aszfaltozás is elkezdődött

2020.07.07 - 18:47

Pörgő ritmusban halad a szatmárnémeti körgyűrű építése, olyannyira, hogy több szakaszon is az aszfaltozási munkálatokat végzik már, de készülnek a felüljárók, és látványosan „izmosodik” a kerülőút talán legfontosabb része, a Szamoson átvezető híd — s egyre inkább úgy tűnik, a kivitelező konzorcium teljesíteni tudja a kormánymegbízott azon kérését, hogy a híd még idén készüljön el. Az azonban továbbra is kérdéses, hogy rendhagyó módon átadják-e a forgalomnak, még mielőtt a teljes beruházás befejeződne, azaz 2021. június 23-a előtt.

A körgyűrűhöz, pontosabban annak a Szatmárnémeti–Óvári közötti folytatásához kapcsolódik az a szakértői egyeztetés, amelyre július 6-án ültek össze Nagyváradon a közúti infrastruktúrát kezelő társaság (CNAIR) és a magyarországi innovációs és technológiai minisztérium közútiinfrastruktúra-fejlesztési főosztályának képviselői Barbier Ovidiu Marian és Thoroczkay Zsolt vezetésével. Mint a találkozón elhangzott, az A3-as, azaz Bukarest–Bors közötti Erdélyi Autópálya 3C3-as szakaszának munkálatai már 99%-ban és a tervezettnél egy hónappal korábban elkészültek, s a következő hetekben át is adják azt. Barbier ugyanakkor beszámolt arról is, hogy az A3-as autópálya másik két, Bihar–Bisztraterebes és Vaskapu–Szilágyzsombor közötti szakaszára is megkötötték a kivitelezési szerződéseket júniusban, míg a magyar fél az M4-es autópálya Budapest–Nagykereki szakaszának munkálatairól számolt be (úgy körvonalazódik, hogy a 29,5 kilométeres Berettyóújfalu–Nagykereki szakasz augusztus közepére minden engedélyt megkap, s akkortól a forgalom is elindulhat a sztrádaszakaszon).

A találkozón természetesen terítékre került a Szatmárnémeti–Óvári (országhatár, s aztán M49-es gyorsforgalmi út) közötti gyorsforgalmi útszakasz megépítése is — mint arról korábban már beszámoltunk, az országos közútiinfrastruktúra-kezelő társaság közbeszerzésileg három részre tagolta az Északi Autópályát, és a szatmárnémeti körgyűrű–országhatár (Óvári és Csengerbagos között) gyorsforgalmi útszakasz megtervezésére három konzorcium is jelentkezett; ez az útszakasz pedig a határt átlépve továbbvisz az M49-esre és az M3-asra. A találkozón részt vevő Radu Bud kormánymegbízott arra kérte a két küldöttséget, hogy a Szatmárnémeti–Óvári és a Csenger–M4-es közötti szakaszok kivitelezése szinkronban történjen annak érdekében, hogy a Szatmár megye számára kiemelten fontos közlekedési folyosó 2023 végéig elkészülhessen.

Szabó Kinga Mária

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Vonzó város lett Szatmárnémetiből

„Bezzeg Nagybánya...”
Szatmárnémeti

Szélesebb lesz a haladósáv a Sugárúton

Az eső miatt akadozva, de festik az újragondolt parkolóhelyeket a szatmárnémeti I. C. Brătianun
Szatmárnémeti

Csütörtökön hattól lezárják a Horea utcát

Új fázisához érkezett a felújítási munka, aszfaltozni fognak csütörtökön.