A meghívott produkciók között szerepel a százhalombattai Déryné Program Társulatának Dériné ifjasszony című előadása is Vidnyánszki Attila rendezésében. Az előadás főhajtás a magyar színjátszás hőskora előtt; romantikus szerelmek, nagy fellángolások, szenvedélyes viszonyok szövevényében hol küszködnek, hol csatát nyernek hivatásuk, a magyar nyelvű színjátszás ügyéért folytatott küzdelemben. A színpadon megelevenedő miliőt átszövi a színház erejébe vetett hit, ezért a láthatatlan bizonyosságért zajló folytonos törekvés, melyben ki-ki a maga tehetségével, leleményességével vagy éppen fondorlatával próbál érvényesülni.
A Magyar Kultúra Hete vendége lesz a tervek szerint a Magyar Állami Népi Együttes is, a Körtánc című produkcióval. Ez egy antológiaszerű válogatás, korokon és határokon átívelő utazás, melyben a Kárpát-medence magyarsága és a vele sorsközösségben élő nemzetiségek (románok, szlovákok, szerbek és horvátok, svábok, ruszinok, cigányok) folklórjából inspirálódva járja körbe, táncolja körbe a Felvidéket, Kárpátalját, Erdélyt, a Délvidéket és a „Kis Magyarországot”.
A programtervezetben szerepel a Nagykanizsai Udvari Színház Tizennyolc című előadása is, amelyben az I. világháború utáni időszak elevenedik meg: amikor kitör a béke… és kirobban az anarchia. Ki Magyarországon a kormányelnök, ki a hadügyminiszter? És miért nem is ő az? Ki ellen kell elkövetni merényletet, és miért mégse, vagy de igen? A katonák már nem katonák, illetve mégis. Ki ezen az oldalon áll, ki meg átáll, de hova is? Egy színdarab, amely nagy segítséget nyújt a nézőknek az összezavarodásban. Mert ez volt a kor szelleme.