Egészség

Fogyókúrázóknak kötelező a feketeribizli fogyasztása

A feketeribizliről eddig is tudtuk, hogy egészséges, de most egy sor olyan jó tulajdonságára is fény derült, ami miatt azonnal rohanunk a piacra, hogy beszerezzük
Egészség

Tényleg meghízunk, ha este eszünk?

Az egyik legelterjedettebb elmélet szerint a karcsúság egyik titka, hogy este hat után már semmit nem szabad enni, mert az este elfogyasztott energia "jobban beépül", vagyis

Mozzarellás táskák

Hozzávalók: 1 csomag réteslap (min
Egészség

Megszűnt a szükségállapot Brazíliában

Brazíliában bejelentették, hogy véget ért az egészségügyi szükségállapot, amelyet a zikavírus elterjedése miatt hirdettek ki 18 hónapja
Magazin

A Dolly Roll végérvényesen megszűnik

A zenekar vezetője, Kékes Zoltán idén januárban hunyt el, kollégái nehezen dolgozták fel a halálát
Magazin

A mesterséges intelligencia szerint Bulgária nyeri az Eurovíziót

Francesco Gabbani Occidentali’s Karma című dala nyeri az idei Euróvíziós Dalfesztivált – jósolja a Microsoft Bing Predictions
Magazin

Julia Roberts az álmok alternatív világában élő könyvesboltost játszik

Álmai alternatív világában élő könyvesboltost alakít készülő filmjében Julia Roberts

Együnk többet, ha fogyni akarunk

Ha szeretnénk leadni pár kilót, akkor nem biztos, hogy a legjobb ötlet, ha drasztikusan csökkentjük a bevitt kalóriák számát
Magazin

Egy év börtönre ítélték Cicciolinát

A 2011-es ügyben most született meg az elsőfokú döntés, ami egyenesen sokkolta az Olaszországban élő egykori pornósztárt
Magazin

Jön az Eurovízió második elődöntője

Folytatódik a 2017-es Eurovíziós Dalfesztivál műsorának sorozata a második elődöntővel, benne Pápai Jocival, aki a hetes sorszámot kapta
Egészség

Vigyázat, nyakunkon a kullancsszezon!

Könnyebb elkerülni, mint gyógyítani a kullancsok által terjesztett betegségeket, ezért ha a természetbe indulunk, ajánlott odafigyelni a kullancsok elleni védekezésre
Magazin

Aggályok az Éjjel-nappal Budapesttel kapcsolatban

Számos aggályt fogalmazott meg, illetve lehetséges veszélyt tárt fel az RTL Klubon futó Éjjel-nappal Budapest című sorozattal kapcsolatban a kutatás, amelynek összegző