Szatmárnémeti

Ma van a betegek világnapja

2021.02.11 - 08:14

1993 óta ünnepeljük február 11-én a betegek világnapját. Ezt a jeles napot II. János Pál pápa kezdeményezte azért, hogy kellő figyelmet szenteljünk a betegeknek, és jobban megértsük a szenvedést. „A betegek világnapja az együttérzésről, a megértésről és a támogatásról szól. Az egészségeseknek pedig azt üzeni, hogy vigyázzanak magukra, hogy azok is maradjanak. Az, hogy testileg-lelkileg-szellemileg kiegyensúlyozottak maradjunk, elsősorban a saját felelősségünk, és sokat tudunk tenni az érdekében” — mondta dr. Béres József. A betegséget a legegyszerűbben az egészség hiányával definiálhatjuk. Az egészség pedig a WHO szerint az ember testi, lelki és szociális jólétét jelenti, és nem csupán a betegség vagy fogyatékosság hiányát. Az egészség nem csupán cél, hanem egy erőforrás, melyet a mindennapokban használunk. A tudomány és a technika fejlődése, a régen milliókat megfertőző betegségek visszaszorulása ellenére a betegségek napjainkban is különös jelentőséghez jutnak. A betegségek okozta terhek érintik a hozzátartozókat, az egészségügyi rendszert, ezáltal pedig az egész közösséget.

Ha betegségről és egészségről beszélünk, akkor a Szatmár Megyei Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) 2019-es esztendőre vonatkozó adataiból kiderül, hogy megyénkben 350 563 személy szerepelt a családorvosok listáján, akik közül 269 971 rendelkezett egészségbiztosítással, a többiek csak sürgősségi alapellátásra voltak jogosultak. A betegekkel megyeszerte 176 háziorvos foglalkozott, ugyanakkor a CNAS-vel 232 szakorvos is szerződésben állt, akik ambuláns rendelőkben kezelték a hozzájuk forduló betegeket. Ugyanakkor 77 fogorvos is szerződést kötött a biztosítóházzal, bár a fogorvosi szolgáltatásokat minimális mértékben támogatja a CNAS.

Sokszor került már szóba, hogy nagyon fontosak a megelőző szűrővizsgálatok, melyek akár életmentők is lehetnek, hiszen a legtöbb betegség korai stádiumban jól kezelhető, gyógyítható. Bizonyára mindannyian átéltük már, amikor a saját vagy hozzánk közel álló személyek egészsége veszélybe került, és aggódva vártuk az orvosok diagnózisát. A gyógyulásban bízva megfogadtuk, hogy ezentúl jobban odafigyelünk majd testi és lelki egészségünkre, de aztán a mindennapok sodrásában idővel megfeledkezünk fogadalmunkról. Ma, a betegek világnapján álljunk meg egy kicsit, és gondoljuk át, megteszünk-e mindent egészségünk megőrzése érdekében! Idézzük fel, mikor voltunk legutóbb szűrővizsgálatokon! Az elmúlt év járványügyi tekintetben nehéz volt, a megszorítások lelkileg terhelték meg szervezetünket, amihez gyakran fizikai betegség is társult. Idén próbáljunk meg jobban odafigyelni testi és lelki egészségünkre, testünk jelzéseire, és forduljunk a megfelelő szakemberhez, ha úgy érezzük, probléma merült fel!

Sógor Beáta

Fotó: pixabay.com

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

A szükséget szenvedőkre irányítja a figyelmet Lindner Alapítvány

Vasárnap volt a szegénység elleni küzdelem világnapja, a szatmárnémeti Hans Lindner Alapítvány pedig nem feledkezett meg a szükséget szenvedőkről. Nyissuk ki szemünket és szívünket a szükséget szenvedők felé! — kérik munkatársai. Az alábbiakban az ő gondolataikat olvashatják.
Egészség

A betegek életét kockáztatják

Nyílt levélben fordult a politikusokhoz a Krónikus Betegek Szövetsége, melyben felrótta, hogy Romániában a többi európai országban kapható gyógyszerek alig fele szerezhető be. A hazai krónikus betegek sokszor arra kényszerülnek, hogy más országból, magasabb költségekkel hozassák el a kezelésükhöz szükséges készítményeket.
Belföld

Tegyünk környezetünk védelméért!

A zacskómentes világnap célja felhívni a figyelmet a műanyag zacskók környezetre gyakorolt negatív hatására. Szerencsére egyre népszerűbbek a vászonszatyrok, a műanyagmentes megoldások.