Szatmárnémeti

London és Párizs is „közelebb jön”

2021.03.27 - 08:00

 

Rendhagyó sajtótájékoztatót tartott a Szatmárnémeti Nemzetközi Repülőtér vezetősége, melyen nem csak szigorúan, a száraz számadatokat felsorolva ismertették a légikikötő terveit és prioritásait, de a légi szállítás kulisszatitkaiba is bepillantást engedtek. „Szerettem volna, ha nem ilyen csend üli meg a várótermet, hanem a fel-felszálló gépek zaja, az emberek beszélgetése, nyüzsgés vesz körül bennünket, sajnos azonban 2020 és a járvány arra kényszerített, hogy átértékeljünk mindent, ami a repüléssel és a légi közlekedéssel, szállítással kapcsolatos — és mindezektől függetlenül megingathatatlanul hiszem, hogy a repülés közelebb hozza egymáshoz az embereket” — fogalmazott Mihai Pătraşcu igazgató (s nem mellesleg gyakorló pilóta), emlékeztetve arra is: ami a földről látszik, az égboltot hasító gépek és kondenzcsíkok csak a jéghegy csúcsa, ami mögött rengeteg ember összehangolt, precíz munkája áll. Még ha ez a munka tavaly nem is volt olyan aktív, mint szerették volna — hiszen például a 2019-es adatok tükrében, amikor 85 171 utazó fordult meg a légikikötőben, úgy számolták (és jogosan), hogy a reptér utasforgalma 2020-ban meghaladja Szatmárnémeti lakosainak számát, a járvány és a korlátozások következtében azonban drasztikusan csökkent, mindössze 25 547 utasra. „A nemzetközi, nagy légi szállítók és -társaságok nagyon pesszimisták a 2021-es kilátásokkal kapcsolatosan, és úgy vélik, leghamarabb 2025-ben éri el, vagyis inkább tér vissza a légi közlekedés arra a virágzó szintre, ahol 2019-ben volt” — mondta Aurelia Fulger, a reptér igazgatótanácsának vezetője és légi szállítási szakember, hangsúlyozva azt is, hogy ezen pesszimista kilátások ellenére fejlesztésekben és új repülőjáratok idevonzásában gondolkodnak, terveznek.

Mint kifejtette, hatalmas a konkurencia és a harc az ország 17 reptere között, ráadásul Szatmárnémeti az egyik leginkább „harcövezetben” van, hiszen a nagybányai, nagyváradi, kolozsvári légikikötők mellett még a debreceni is versenytárs — mindezek ellenére az elmúlt hat-hét évben a Szatmárnémeti Nemzetközi Repülőtér látványosan fejlődött, nemcsak infrastrukturálisan (ami elengedhetetlen volt repülőjáratok szempontjából), hanem utasszámilag is. „2014-ben alig tízezer utas fordult meg itt, innen indultunk, s értük el a több mint 85 000-et; az évek alatt a TAROM is átállt arra, amit már valóban légi közlekedésnek lehet nevezni, hiszen adott pillanatban heti tíz járata volt Szatmárnémeti és Bukarest között, és hatalmas jövedelmet generált nekik, aztán jött a tengerparti járat — amelynek sikerét a gépek 85–90%-os lefedettsége igazolta, és ezért volt teljesen érthetetlen — mint ahogy ma is az —, amikor megszüntették, pontosabban átköltöztették Temesvárra, Nagyváradra, ahol aztán az érdeklődés hiányában be is szüntették. Aztán beindult a londoni járat, ami ismét hatalmasat lendített a repterünk forgalmán — és sokan nem tudják, de 2020 nyarára tunéziai járatok is elő voltak már szerződve…” — mondta, hozzátéve azt is: az elmúlt években szinte minden változott, fejlődött, kivéve az alkalmazottak számát, az ugyanis konstansan 54–58 között mozgott, s 2019-ben az utaslétszám komoly kihívások elé is állította őket ilyen szempontból.

A légikikötő rövid és egyben kisebb kaliberű tervei között — vissza nem térítendő támogatásból — kis gépeknek szóló repülési platform létrehozása (premierként bevonva a beregszászi repülőteret is, igaz, az útvonalat kipróbálni tervező Mihai Pătraşcu már három hete várja az ukrán hatóságoktól a repülési engedélyt), egy pilótaiskola beindítása és az első flight sharing rendszer kidolgozása szerepel, valamint a terminál bővítése, amit egy 98 millió eurós pályázatból szeretnének megvalósítani — és amire szükség is lesz, hiszen április 27-től újraindulnak a londoni járatok, s egy nappal később, április 28-án landol az első Szatmárnémeti–Párizs járat. „Nem volt egyszerű meggyőzni a HiSky társaságot, hogy hozzánk jöjjön, de sikerült. S hogy mekkora igény van/volt erre a járatra, arról ők is meggyőződhettek, még ha talán nem is a legkellemesebb módon — ugyanis mikor nyilvánossá vált, hogy beindul, egyszerűen lefagyott a rendszerük, annyian akartak azonnal jegyet vásárolni” — mesélte Pătraşcu, nem hallgatva el azt sem: a következő célország Németország lesz, és komoly tárgyalásokat folytatnak ennek megvalósítása érdekében. Kevésbé voltak viszont optimisták a román légitársasággal kapcsolatban; mint kifejtették, remény sincs arra, hogy idén nyáron a TAROM visszaállítsa Szatmárnémeti–Konstanca járatát, és azt sem tudják, mikor sikerül majd „rávenni őket”, hogy a jelenlegi három helyett legalább öt vagy hat járat repdessen Szatmárnémeti és Bukarest között.

Szabó Kinga Mária

Fotó: SZFÚ

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Ultramodern lesz a szatmári reptér

88 millió euróból fejlesztik és korszerűsítik a Szatmárnémeti Nemzetközi Repülőteret — amely konkurencia szempontjából az egyik leginkább „harcövezetben” van, hiszen a nagybányai, nagyváradi, kolozsvári légikikötők mellett még a debreceni is versenytárs.
Szatmárnémeti

Határon átnyúló, egyedülálló fejlesztések a szatmárnémeti reptéren

Régi vágya valósult meg a Szatmárnémeti Nemzetközi Repülőtérnek.
Belföld

Egy kilónyi kokaint próbált a gyomrában Romániába csempészni egy brazil nő

Egy kilónyi kokaint próbált a gyomrában Romániába csempészni egy brazil állampolgárságú nő - közölte pénteken a román szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT).