Szatmárnémeti

Ultramodern lesz a szatmári reptér

Tervezni mindig, minden körülmények között érdemes, hiszen a körülmények változnak, a tervek pedig valóra válnak.
2022.09.16 - 13:17
88 millió euróból fejlesztik és korszerűsítik a Szatmárnémeti Nemzetközi Repülőteret — amely konkurencia szempontjából az egyik leginkább „harcövezetben” van, hiszen a nagybányai, nagyváradi, kolozsvári légikikötők mellett még a debreceni is versenytárs.


Tavaly márciusban — a koronavírus-járvány teljében  — beszélt először a sajtó, és közvetve a nagy nyilvánosság előtt a terminál nagyszabású bővítéséről Mihai Pătrașcu reptérigazgató.
S bár a fejlesztés szükségszerűsége érthető volt — hiszen konkurencia szempontjából Szatmárnémeti az egyik leginkább „harcövezetben” van, mert a nagybányai, nagyváradi, kolozsvári légikikötők mellett még a debreceni is versenytárs — abban az adott pillanatban kissé irracionálisnak tűnt ekkora kaliberű fejlesztésről beszélni, tervezni, mikor világszerte érvényben voltak az utazási korlátozások, a légi szállítás és közlekedés pedig történelmének talán legnagyobb mélyrepülését élte át mindenhol. Ám ismételten beigazolódott a mondás: álmodni, tervezni mindig, minden körülmények között érdemes, hiszen a körülmények változnak, az álmok, tervek pedig valóra válnak. 

hirek/2022/szeptember/r-2.jpeg

Pénteken Szatmár megye jelenkori történelmének egyik legnagyobb infrastrukturális fejlesztési szerződését írta alá Bukarestben Pataki Csaba tanácselnök (a reptér ugyanis a megyei tanács fennhatósága alá tartozik), Mihai Pătrașcu, a Szatmárnémeti Nemzetközi Repülőtér igazgatója és Sorin Grindeanu, szállításügyi miniszter — a mintegy 88 millió euró összértékű szerződés a reptér korszerűsítését és fejlesztését célozza: 74 millió euróból a Szatmárnémeti Nemzetközi Repülőtér infrastrukturális rehabilitálása és korszerűsítése projekt valósul meg, míg további 14 millió euró a Szatmárnémeti Nemzetközi Repülőtér repülőtéri infrastruktúrájának fejlesztése a biztonsági feltételek javításával elnevezésű projekt keretében érkezik.

hirek/2022/szeptember/r-3.jpeg

„Történelmi esemény a mai, ez lesz Szatmár megye egyik legnagyobb infrastrukturális beruházása. A projekt által egy működőképesebb, nagyobb, és minden nemzetközi standardú biztonságtechnikai elvárásnak megfelelő reptere lesz Szatmárnak. Új terminál épül, felújítódik a teljes kifutópálya és a jelenlegi terminálok, amelyek bővülni is fognak, mindemellett biztonságtechnikailag is az európai standardoknak megfelelő szintre hozzuk a légikikötőnket.” — mondta Pataki Csaba az aláírást követően.

hirek/2022/szeptember/r-patak.jpeg

A tanácselnök hozzátette: a kivitelezést célzó közbeszerzési eljárást már elindították, a kivitelezőknek október közepéig van lehetőségük jelentkezni, a munkálatok határideje pedig 2023 vége. 

hirek/2022/szeptember/r-4.jpeg

A 74 millió eurós projekt célja a szatmári légikikötő nemzetközi szintű elvárásokhoz való felzárkóztatása, a befektetés legfőbb pontjai a következők: új terminál építése és a meglévő terminál bővítése, a kifutópálya rehabilitációja, a beszálló-terminál bővítése, modern felszerelések beszerzése a repülőtéri tevékenységek téli biztonságos üzemeltetéséhez. A „kisebbik”, 14 millió eurós projekt keretében megépül egy  egy több mint 8 km hosszúságú szervizút, korszerű berendezések kerülnek telepítésre a biztonsági ellenőrzések elvégzéséhez, illetve a légikikötőnek saját tűzoltó- és mentőautót is vásárolnak. 

Szabó Kinga Mária

hirek/2022/szeptember/r-5.jpeg

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Határon átnyúló, egyedülálló fejlesztések a szatmárnémeti reptéren

Régi vágya valósult meg a Szatmárnémeti Nemzetközi Repülőtérnek.
Belföld

Egy kilónyi kokaint próbált a gyomrában Romániába csempészni egy brazil nő

Egy kilónyi kokaint próbált a gyomrában Romániába csempészni egy brazil állampolgárságú nő - közölte pénteken a román szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT).
Szatmárnémeti

Kis reptéri mérlegvonás

A 7 millió lejes támogatás zömét a megörökölt adósság lezárására fordítják, de új tervekben sincs hiány a Szatmárnémeti Nemzetközi Repülőtéren, ahol idén több mint 44 000 utas fordult meg.