Szatmárnémeti

Licitet nyert a Florisal

2020.10.31 - 07:34

Fordult a kocka, és most a Florisal nyerte meg a szatmárnémeti köztisztasági feladatok ellátására kiírt versenyt, korábban — amiből per lett — a konkurens AVE Bihort hirdette ki nyertesként az elbíráló bizottság. A per a Florisal fellebbezése nyomán indult, s ennek vége az lett, hogy a nagyváradi fellebbviteli bíróság jogerős ítéletben mondta ki, hogy a szatmárnémeti szakbizottság vélt szabálytalanságai nem azok, és elrendelte az elbírálás újrafelvételét úgy, hogy ezeket szabályosaknak kell venni. Ez az oka annak, hogy most a Florisal kapott jobb pontszámot, magyarázta lapunknak Maskulik Csaba városmenedzser.

A szakbizottság döntése ez alkalommal sem jogerős, nem számít véglegesnek. Ha az alulmaradt AVE Bihor úgy gondolja, jövő hét végéig panaszt tehet az eredmény ellen, és akkor megint bírósági hercehurca kezdődik. A korábbi, a Florisal által indított eljárás hét hónapig tartott.

A kiírás célját tekintve teljesen mindegy, hogy melyik cég nyer, a köztisztaság és a szemétszállítás szempontjából az a lényeg, hogy aki végzi majd ezt a munkát, az betartsa a tenderfüzetben leírtakat — mutatott rá Maskulik. Bármelyik fél is nyeri el a szerződést, például vadonatúj autóparkkal kell majd végeznie a munkát, és teljesen más szabályrendszer és környezetvédelmi előírások szerint kell majd dolgoznia. A korábbi rendelkezés is érvényben van: amíg nincs végleges eredménye a versenynek, a Florisal gondoskodik a szemétszállításról és az utcaseprésről Szatmárnémetiben.

Több mint valószínű, hogy a városi szakbizottság döntése nem lesz végleges, az AVE Bihor panaszt fog tenni a számára elmarasztaló határozat ellen. A tét ugyanis nem kicsi, a város egy füst alatt tíz évre szeretné kiszerződni a köztisztasági feladatok ellátását, és ez a szerződés évi több mint 20 millió lejről szól. De a tét a köztisztasági cégek részéről sem kicsi, hiszen a nyertesnek óriási beruházásokat kell elvégeznie ahhoz, hogy megfeleljen az elvárásoknak. A városházán gyakorlatilag olyan feltételrendszert állapítottak meg, ami alapjaiban szervezi át azt, ahogy eddig működött a köztisztasági szolgáltatás a városban. A leendő új partnernek nem csak korszerű technikai és technológiai felszereléssel kell majd a munkának nekiállnia, de csúcsra kell járatnia a szelektív hulladékgyűjtési folyamatot is.

Princz Csaba

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Szélesebb lesz a haladósáv a Sugárúton

Az eső miatt akadozva, de festik az újragondolt parkolóhelyeket a szatmárnémeti I. C. Brătianun
Szatmárnémeti

„Legyetek a remény emberei!”

Megkezdődött a tanév a szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Líceumban is.
Szatmárnémeti

Pár nap múlva végeznek

Szatmárnémeti: jövő héten kész lesz az új burkolat a Ştrandului utcáig.