Érdekesre sikeredett a Formula–1-es Török Nagydíj, hiszen már szombaton is úgy alakult az időmérő edzés, ahogy arra senki sem számított: a szakadó eső miatt többször is félbeszakított kvalifikáció végén a Racing Point két pilótája, Lance Stroll és Sergio Pérez zárt az első két helyen, míg a hetedik világbajnoki címére hajtó Lewis Hamilton csak a 6. helyet csípte el.
Aztán vasárnap, a vizes aszfalton, a rajtrácsra felvezető úton Antonio Giovinazzi, majd George Russell is megkoccantotta a gumifalat, így ők ketten a boxutcából kezdték el a futamot.
A mezőny „tojáshéjon lépkedve” vágott neki a versenynek a piros lámpák kialvása után: a két Red Bull Racing autója kissé beragadt, Esteban Ocon és Valtteri Bottas előzött, majd az első körben piruettezett egyet, míg Sebastian Vettel a 11-ről a 3. helyre jött fel. Közben a Racing Point kettőse remekelt: négy kör után Stroll előnye már 6 másodperc volt, míg Pérez 15-tel vezetett Vettel előtt.
A folyamatosan száradó pályán Charles Leclerc volt az első, aki átmeneti abroncsra cserélte az esőgumiját, de nem sokkal később jött Bottas, majd Vettel és Hamilton is, a 10. körben pedig Stroll és Perez is cserélt. Max Verstappen viszont két körrel tovább maradt a pályán, és ezzel annyi előnyt tudott gyűjteni magának, hogy Vettel elé tudott visszajönni a boxutcából.
Stroll közben ismét tíz másodpercet tett a követője, Pérez közé, de a háta mögött „zajlott” a verseny: Hamilton előzési kísérlet közben elhagyta a pályán, Verstappen pedig előzés közben pörgött meg, Alexander Albon pedig a harmadik helyre jött fel… és még nem jutottunk a futam feléig sem.
Féltávnál ugyanis teljesen megváltozott a futam képe: Vettel ismét abroncsot cserélt, Albon is pörgött egyet, Hamilton pedig a 27. körben feljött a Racing Pointok mögé. Strollnak ismét kereket kellett cserélni, Pérez pedig nem tudta tartani a lépést a Mercedes brit pilótájával, így Hamilton a 37. körben élre állt, és innen már nem tudta elveszíteni a futamot.
A Ferrarik egyébként rég látott jó futamot jegyezhettek. Bár szombaton semmi újat nem nyújtottak az idei teljesítményük tekintetében, vasárnap mégis brillíroztak: Vettel a harmadik, Leclerc pedig a negyedik helyen zárt. A német, négyszeres világbajnok idénybeli legjobb eredményét jegyezte, ugyanis 2020-ban még dobogó közelében sem zárt (a Hungaroringen jegyzett 6. hely volt az eddigi legjobb). Ehhez viszont kellett csapattársa hibája is, aki az utolsó körben megelőzte a Pérezt, viszont a következő kanyarba elfékezte magát, így a mexikói visszaelőzte, és Vettel is elment mellette.
A vasárnapi futam csalódása viszont Stroll volt, aki a 37. körig a mezőny élén autózott, a végén azonban éppen csak befért a pontszerző helyekre, a kilencedik pozícióban zárt.
Hamilton viszont sírva ünnepelt Isztambulban, hiszen óriási futam végén nem csak a Török Nagydíjat, de pályafutása hetedik világbajnoki címét is bezsebelte, három fordulóval a zárás előtt ugyanis behozhatatlan előnyre tett szert az összetett táblázat élén.
Folytatás a november 27–29-i hétvégén, Bahreinben.
FORMULA–1, 14. FORDULÓ, TÖRÖK NAGYDÍJ
Pontszerzők
1. Lewis Hamilton Mercedes 25 pont
2. Sergio Pérez Racing Point 18
3. Sebastian Vettel Ferrari 15
4. Charles Leclerc Ferrari 12
5. Carlos Sainz McLaren 10
6. Max Verstappen Red Bull Racing 8
7. Alexander Albon Red Bull Racing 6
8. Lando Norris McLaren 5
9. Lance Stroll Racing Point 2
10. Daniel Ricciardo Renault 1
FORMULA–1, A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
Pilóták
1. Lewis Hamilton brit, Mercedes 307
2. Valtteri Bottas finn, Mercedes 197
3. Max Verstappen holland, Red Bull Racing 170
4. Sergio Pérez mexikói, Racing Point 100
5. Charles Leclerc monacói, Ferrari 97
6. Daniel Ricciardo ausztrál, Renault 96
7. Carlos Sainz spanyol, McLaren 75
8. Lando Norris brit, McLaren 74
9. Alexander Albon tájföldi, Red Bull Racing 70
10. Pierre Gasly francia, AlphaTauri 63
11. Lance Stroll kanadai, Racing Point 59
12. Esteban Ocon francia, Renault 40
13. Sebastian Vettel német, Ferrari 33
14. Daniil Kvyat orosz, AlphaTauri 26
15. Nico Hulkenberg német, Racing Point 10
16. Kimi Räikkönen finn, Alfa Romeo 4
17. Antonio Giovinazzi olasz, Alfa Romeo 4
18. Romain Grosjean francia, Haas 2
19. Kevin Magnussen dán, Haas 1
20. Nicholas Latifi kanadai, Williams 0
21. George Russell brit, Williams 0
Csapatok
1. Mercedes-AMG Petronas F1 Team Mercedes 504
2. Aston Martin Red Bull Racing Honda 240
3. BWT Racing Point F1 Team BWT Mercedes 159
4. McLaren F1 Team Renault 149
5. Renault DP World F1 Team Renault 136
6. Scuderia Ferrari Mission Winnow Ferrari 130
7. Scuderia AlphaTauri Honda Honda 89
8. Alfa Romeo Racing ORLEN Ferrari 8
9. Haas F1 Team Ferrari 3
10. Williams Racing Mercedes 0
Pesek Attila
Fotó: formula1.com