Szatmárnémeti

Lesz szakaszos körgyűrűnyitás

2021.08.23 - 08:05

Mivel egyetlen összefüggő beruházásnak számít a szatmárnémeti körgyűrű a maga 21 kilométeres hosszában, azt csak akkor lehet átadni a civil forgalomnak, ha a munka elkészült, az átadás-átvételi procedúra lezajlik, és a létesítmény kikerül a munkatelepi státusból, amelyikbe mindaddig be van sorolva, míg le nincs fektetve az utolsó centi aszfalt is — ez volt mindeddig a munkát megrendelő és az utat majd karbantartó Közútkezelő Hatóságnak (CNAIR) az álláspontja, Altfatter Tamás szatmári prefektus szerint azonban van törvényes lehetőség ezt megoldani és az útnak legalább egy szakaszát még a végleges befejezés előtt megnyitni.

Amiről most szó van, az az, hogy a körgyűrű Károlyi út és Aurel Vlaicu út közötti szakaszának megnyitását lehessen megoldani a beruházásnak a szakaszolásával legkésőbb idén októberben, annak ellenére is, hogy a teljes befejezés dátuma 2022. április — mutatott rá Altfatter. E között a két út között egy négy kilométeres körgyűrűszelet húzódik, és átvezet a Szamoson is.

A megnyitása elsősorban a Batizi és a Károlyi utat a Decebal hídon keresztül terhelő tehertranzit miatt lehet érdekes, a kamionoknak egy részétől mentesülne Szatmárnémeti, ha azok járhatnának itt.

A szakaszos nyitásnak nem csak adminisztratív és jogi vetülete van, mutatott még rá a prefektus, több állami szerv és hatóság is bele kell egyezzen, tudomásul kell hogy vegye, és alkalmazkodnia kell az újdonsághoz. Bele kell illesztenie ezt a munkatervébe például a közúti rendőrségnek, a RAR-nak és a teherforgalom-ellenőrzésnek, nem annyiból áll egy ilyen manőver, hogy az út tulajdonosa eldönti, a kivitelező pedig rábólint.

Princz Csaba

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Még mindig gondokat okoz a körgyűrű

Öt évvel ezelőtti kisajátítási ügyek sincsenek máig sem elrendezve.
Szatmár megye

Forgalomlassító konvojok Nagykárolynál és Szatmárnémetinél

Hiába a hétfő esti megegyezés a gazdák és a mezőgazdasági minisztérium között, kedd délelőtt Szatmárnémetiben és Nagykárolyban is forgalomlassító akcióba kezdtek gazdálkodók és fuvarozók.
Szatmárnémeti

M49-es gyorsforgalmi: 2026 végére elkészülhet a magyar-román összeköttetés

Sajtótájékoztatóval egybekötött terepszemlét tartottak a szatmárnémeti körgyűrűhoz is csatlakozó M49-es gyorsforgalmi út magyarországi szakaszán, Nyírmeggyesen. Lázár János magyarországi miniszter a frissujsag.ro-nak elmondta: készek a magyarországi elnökségi programban szerepeltetni Románia schengeni csatlakozását.