Nagykároly

Leleplezték Ruha István emléktábláját

Fotó: SZFÚ
2021.08.18 - 08:00
A Kalazanci Szent József líceum falán elhelyezett emléktábla nem csak Ruha István előtti tisztelgés, de azon piarista barátoknak is emléket állít, akik egyengették az útját, hangzott el tegnap.

A Ruha István születésének 90. évfordulója alkalmából szervezett kétnapos ünnepségsorozat részeként kedden délelőtt leleplezték a nagykárolyi Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum falán a hegedűművésznek emléket állító plakettet.

A táblát a szatmárnémeti Ady Endre Társaság helyeztette ki. Az emléktábla leleplezésének ünnepi eseményén népes közönség vett részt, akiket Tóth-Páll Miklós, az Ady Endre Társaság elnöke köszöntött.

„Immár a második emléktáblát helyezteti ki az Ady Endre Társaság ennek a nagykárolyi iskolának a falára, s ezzel a mostani eseménnyel nemcsak Ruha István alakja előtt tisztelgünk, hanem azon piarista barátok emléke előtt is, akik egyengették az útját és támogatták karrierjét” — mondta Tóth-Páll Miklós.

Az Ady Endre Társaság elnökét követően Visnyai Csaba mondott rövid beszédet, melyben felidézte a nagykárolyi piarista oktatás hányattatásait, valamint kitért arra is, hogy mennyire volt meghatározó mindez Ruha István életében.

„Amennyiben Ruha István részesült piarista oktatásban, akkor ebben az épületben mindössze hat hónapig tanulhatott, mivel az 1944–45-ös tanévben működött itt az iskola. Az én feltételezésem az, hogy Ruha István Kolozsváron is tanulhatott a piaristáknál, hiszen 17 évesen került Kolozsvárra, ahol művészi karrierje is beindult. Előfordulhat tehát, hogy nemcsak Nagykárolyban, hanem Kolozsváron is tanult a piaristáknál, hogy tanulmányait kiegészítse és befejezze. Ennek az emléktáblának is az az üzenete, hogy a piaristák szerették és támogatták Ruha Istvánt, s ezért Ruha István élete végéig hálás volt. Köszönjük az Ady Endre Társaságnak és személyesen Tóth-Páll Miklós művész úrnak, hogy felvállalták és támogatják Ruha István emlékének ápolását” — mondta Visnyai Csaba.

A beszédeket az emléktábla leleplezése követte. A Kovács Albert kőfaragó által adományozott emléktáblát Lakatos Pál Sándor Munkácsy-díjas képzőművész Ruha Istvánt ábrázoló plakettje díszíti. A művész készíti az elképzelések szerint Ruha István egész alakos szobrát is, mely Nagykárolyban kerül kihelyezésre. A makett már elkészült, és a Károlyi-kastélyban bárki megtekintheti. SZFÚ

 

 

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Megemlékezés és emléktábla-avatás a Kölcseyben

Kölcsey Ferenc-emléktáblát lepleztek le hétfőn délelőtt, a magyar kultúra napja alkalmából a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban. Pontosan 13 évbe került, hogy méltó helyére kerüljön a tábla, amelyet még 2011-ben készíttettek.
Vidék

Petőfi emléktábla Zajtán és Nagypeleskén

Közösen állítanak emléket a szabadsághős költőnek a romániai Lázáriban és a magyarországi Zajtán. Emléktábla-leleplezés lesz szombaton Zajtán és Nagypeleskén.
Szatmárnémeti

Ruha István emléke előtt tisztelegnek a 20. PMN-en

A kiváló nagykárolyi zenész, Ruha István hegedűművész emléke előtt tisztelegnek az idei Partiumi Magyar Napok rendezvénysorozata keretében a szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmónia tagjai.