Sport

Leclerc, majd a Ferrari hibázott, Verstappen nyert

2022.07.24 - 18:24

Mögötte a Mercedes párosa, a 300. nagydíját teljesítő Lewis Hamilton és George Russell látta meg a kockás zászlót, míg az első ötös sorát Sergio Pérez és Carlos Sainz egészítette ki. 
Charles Leclerc idénybeli hetedik pole pozícióját szerezte, s noha viszonylag nagy volt az előnye egy körön, Carlos Sainz motorbüntetése okán egyedül maradt a Red Bullok ellen.
A monacói jól kapta el a rajtot, s sikerült megtartania a vezetést, mögé Verstappen, valamint a remekül elrugaszkodó Hamilton sorolt be. Hátrébb a hazai versenyző, Esteben Ocon forgatta ki Cunoda Jukit, az eset miatt 5 másodperces időbüntetésben részesítették az Alpine francia pilótáját.  
Noha Verstappen nem eresztette Lecler-t, és több mint tíz körön keresztül DRS-távolságon belül autózott a ferrarishoz képest, előznie nem sikerült. A holland ment elsőként kereket cserélni a 16. körben, majd egy körrel később jött a dráma: Leclerc a 11-es kanyarban későn fékezett, kipördült és a falba szállt a Ferrarival, ami a versenye a végét jelentette. Az eset miatt pályára hajtott a biztonsági autó. Az olaszok viszont ezután is óriásit hibáztak, mert figyelmetlenek voltak a bokszutcában, mikor kiengedték Sainzt a kerékcsere után, így a spanyol hiába jött fel a harmadik helyre Pérez megelőzése után, a bokszutcai veszélyes manőver miatt Sainz 5 másodperces időbüntetést kapott. 
Ment az adok-kapok Russell és Pérez között is, a két autó egyszer összeért, amit követően a mexikói elhagyta a pályát is, de az esetet nem vizsgálták a sportfelügyelők. A 49. körben rövid ideig virtuális biztonsági autós szakasz lépett életbe, miután Csou Kuan-jü alatt adta meg magát az Alfa Romeo a 6-os kanyarnál. Az újraindítást Russell kapta el jobban, és azonnal elment Pérez mellett, így immár két Mercedes haladt dobogós helyen. Innen nem is változott az első négy sorrendje, míg az ötödik helyre visszajött Sainz, de vélhetően nem ünnepelték a pontszerzést a Ferrarinál, mivel nagyon sokat hibáztak a vasárnapi futamon. 
Verstappen idénybeli hetedik győzelmének révén 63 pontra növelte az előnyét az egyéni összetettben, míg a Red Bull már 82 ponttal vezet a Ferrari előtt. 
Folytatás jövő hétvégén a Magyar Nagydíjjal.

FORMULA–1, FRANCIA NAGYDÍJ, PONTSZERZŐK

1. Max Verstappen    holland, Red Bull Racing    25
2. Lewis Hamilton    brit, Mercedes    18
3. George Russell    brit, Mercedes    15
4. Sergio Pérez    mexikói, Red Bull Racing    12
5. Carlos Sainz    spanyol, Ferrari    11
6. Fernando Alonso    spanyol, Alpine    8
7. Lando Norris    brit, McLaren    6
8. Esteban Ocon    francia, Alpine    4
9. Daniel Ricciardo    ausztrál, McLaren    2
10. Lance Stroll    kanadai, Aston Martin    1

FORMULA–1, A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA

Pilóták
1. Max Verstappen    holland, Red Bull Racing    233
2. Charles Leclerc    monacói, Ferrari    170
3. Sergio Pérez    mexikói, Red Bull Racing    163
4. Carlos Sainz    spanyol, Ferrari    144
5. George Russell    brit, Mercedes    143
6. Lewis Hamilton    brit, Mercedes    127
7. Lando Norris    brit, McLaren    70
8. Esteban Ocon    francia, Alpine    56
9. Valtteri Bottas    finn, Alfa Romeo    46
10. Fernando Alonso    spanyol, Alpine    37
11. Kevin Magnussen    dán, Haas    22
12. Daniel Ricciardo    ausztrál, McLaren    19
13. Pierre Gasly    francia, AlphaTauri    16
14. Sebastian Vettel    német, Aston Martin    15
15. Mick Schumacher    német, Haas    12
16. Cunoda Juki    japán, AlphaTauri    11
17. Csou Kuan-jü    kínai, Alfa Romeo    5
18. Lance Stroll    kanadai, Aston Martin    4
19. Alexander Albon    tájföldi, Williams    3

Csapatok
1. Oracle Red Bull Racing    396
2. Scuderia Ferrari    314
3. Mercedes-AMG Petronas F1 Team    270
4. BWT Alpine F1 Team    93
5. McLaren F1 Team    89
6. Alfa Romeo F1 Team ORLEN    51
7. Haas F1 Team    34
8. Scuderia AlphaTauri    27
9. Aston Martin Aramco Cognizant F1 Team    19
10. Williams Racing    3

P. A.

Ajánljuk még a témában:

Sport

Hosszabbították a szerződést, de marad a geokódolás

Hivatalos: 2025 végéig az M4 Sport a Formula-1 kizárólagos magyarországi televíziós közvetítője. Az újabb közvetítési szerződés aláírását Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója jelentette be a Magyar Nagydíj előtt a Hungaroringen.
Sport

Amatőr hibák a Ferrarinál, tizedik helyről indulva nyert Verstappen

Lemondhat az egyéni és csapat-világbajnoki címről is a Ferrari Formula–1-es csapata, miután a Magyar Nagydíjon (újfent) olyan hibákat vétettek, amelyek nem jogosítják fel az olasz csapatot, hogy a világ legjobbjának mondhassa magát.
Sport

Szombaton zivatar kavarhatja meg a kártyákat a Hungaroringen

A mogyoródi Hungaroringgen zárul az egy hónapos, négy futamhétvégés nagydíjdömping a Formula–1-es világbajnokságon, utána pedig kezdődik a négyhetes nyári szünet.