Szatmárnémeti

Lassult a közösségi fertőződés a megyében

2020.12.10 - 18:53

 A régióban egyébként továbbra is Kolozs megyében a legmagasabb, 5,3 ezrelék a fertőzöttségi szint, Biharban 3,12, Szatmárban pedig 2,9, míg Máramarosban és a Szilágyságban már két ezrelék alá csökkent. Szatmár megye 2,9 ezrelékes fertőzöttségi szintje ugyanakkor azt is jelenti, hogy bizonyos korlátozásokon lazítani lehet, például a színházak, mozik, előadótermek, éttermek, kávézók befogadóképességük 30%-ával működhetnek — erről azonban a megyei vészhelyzeti bizottságnak kell döntést hoznia.

A közegészségügyi igazgatóság összesítése értelmében december 10-én Szatmár megyében 6258 igazoltan koronavírus-fertőzöttet tartottak nyilván hivatalosan, azaz 53 új esetet regisztráltak, az újratesztelt páciensek közül pedig 13-nak lett ismét pozitív a koronavírustesztje.
A már jó ideje tartó, folyamatos és jelentős emelkedés nyomán a gyógyultak száma megint jelentősen megugrott, elérve az 5160-at, ami azt is jelenti, hogy ismét sokkal többen gyógyultak, mint fertőződtek meg, és további 127 páciensnek sikerült legyőznie a kórt — sajnos azonban az elhunytak száma 88-ra emelkedett, a 84 éves férfi páciens a Nagykárolyi Városi Kórház intenzív terápiás osztályán vesztette életét a koronavírus-fertőzés szövődményei következtében.
Az elvégzett tesztek száma 46 573, azaz az előző összesítés óta alig 222 mintát elemeztek, amelyeknek a 30%-a lett pozitív.

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Vonzó város lett Szatmárnémetiből

„Bezzeg Nagybánya...”
Szatmárnémeti

Szélesebb lesz a haladósáv a Sugárúton

Az eső miatt akadozva, de festik az újragondolt parkolóhelyeket a szatmárnémeti I. C. Brătianun
Szatmárnémeti

Csütörtökön hattól lezárják a Horea utcát

Új fázisához érkezett a felújítási munka, aszfaltozni fognak csütörtökön.