A BBTE Magyar Biológiai és Ökológiai Intézetének evolúcióbiológusai, dr. Vágási I. Csongor és dr. Pap Péter László a Lyoni Egyetem és a Montpellier-i Egyetem kutatóival együttműködve azt vizsgálták, hogy az öregedésre nézvést vannak-e előnyei a társas életnek. A kutatás eredményei cáfolják azt a korábbi feltételezést, miszerint a társas életmód késleltetné az öregedést. A tanulmány a legrégebbi, 1665 óta megjelenő, ma is nagy presztízsű tudományos szaklap, a Philosophical Transactions of the Royal Society B hasábjain jelent meg.

A kutatás két kérdésre keresett választ: 1. Melyek a társas élet előnyei, miért éri meg a különböző állatfajoknak elviselni a társas élet hátulütőit? 2. Mi az oka annak, hogy egyes fajok szalmalángéletűek, míg mások igen magas kort érnek meg? Létezik egy feltételezés, mely összekapcsolja e két problémát. Eszerint a társas életmód egyik jelentős előnye abban keresendő, hogy a szociális társak tehermentesítik a szaporodó egyedet, ezáltal késleltetve vagy lassítva annak öregedését, ami biológiai értelemben a túlélési és szaporodási képességek hanyatlását jelenti.

A kutatásban részt vevő francia biológusok korábban havasi mormotáknál figyelték meg, hogy azok az egyedek, amelyek jelentős segítséget kapnak társaiktól, kevésbé öregednek. Mindeddig azonban tisztázatlan volt, hogy a társas életmód csak bizonyos fajoknál függ-e össze az öregedéssel, vagy az állatvilágra általánosan érvényes ez az összefüggés, továbbá az is kérdésként merült fel, hogy csak magas fokú szociális rendszerekben (például kooperatív szaporodású fajoknál) jelenik-e meg ez az előny, vagy a lazább szociális rendszerekben is.

A kutatócsoport nagy mennyiségű szakirodalom átfésülése nyomán 101 vadon élő emlősfaj, valamint 36 vadon élő madárfaj öregedését adatolta. A vizsgálat során kiderült, hogy a társas életmód, legyen az bármilyen komplexitású, nemigen mutat összefüggést az öregedéssel, sem annak kezdetével, sem annak ütemével. Az öregedés ezzel szemben a nagyobb testméretű és lassabb életvitelű, azaz idősebb korban ivaréretté váló, hosszabb élettartamú fajoknál kezdődik később és megy végbe lassabban.

Van azonban néhány fokozottan szociális faj, amelyeknél előnyt jelenthet a társak jelenléte. Ilyenek a kooperatívan szaporodó fajok, például a havasi mormoták vagy az euszociális fajok, melyeknek egyik leghíresebb képviselője az emlősök között a csupasz turkáló (Heterocephalus glaber).
Az emberi faj az öregedés tekintetében kivételes az élővilágban. Bizonyos fogascetek mellett az ember azon ritka emlősök közé tartozik, amelyeknél a menopauza beálltát követően, vagyis az elöregedés után is folytatódik az élet. Ennek egyik lehetséges, ám néhány bírálattal is rendelkező evolúcióbiológiai magyarázata az úgynevezett nagymamahipotézis. Az elmélet értelmében a reproduktív ciklus végére érkezett, idősebb nő besegít saját utódjának az utódgondozásban, vagyis az unokák felnevelésében. A társas szerveződés és a szoros családi szociális rendszeren belüli segítségnyújtás az emberihez hasonló, magasan szocializált fajoknál enyhítheti azon egyedek öregedését, akik szaporodásuk idején sok segítséget kapnak.

Mivel ez az első olyan kutatás, mely kiterjedt mintán vizsgálja a problémát, a szerzők óvatosságra intenek következtetéseik érvényességével kapcsolatban. Fontosnak érzik kiterjeszteni a kutatást más fajokra is, ugyanakkor a szocialitás mérőeszközein is finomítanának.

SZFÚ