Belföld

L. Orban: A gazdasági visszaesésről szóló előrejelzésekhez képest jobban állunk, mint amire számítottunk

2020.05.05 - 05:00

'A gazdasági visszaesésről szóló előrejelzésekhez képest jobban állunk, mint amire számítottunk. Megvizsgáltuk az állami költségvetés, az társadalombiztosítási és az egészségbiztosítási pénztár bevételeit is, és a csökkenés kisebb, mint ahogyan azt előre jelezték. Ez annak köszönhető, hogy gazdaságmentő intézkedéseket hoztunk. A beruházások támogatása mellett az áfa-visszaigénylések naprakész kifizetésével megpróbáltuk biztosítani a cégek likviditását, és igyekeztünk minél rövidebb idő alatt törleszteni a betegszabadságokat' - hangoztatta Orban.

Kifejtette: a kormány engedélyezte a munkát azokon a területeken, ahol korlátozott volt a járvány terjedésének kockázata, például az építkezések esetében, és költségvetés-kiigazítással biztosította a beruházási programok folyamatos finanszírozását.

Sikeresnek nevezte a kis- és középvállalkozók támogatására létrehozott IMM Invest programot, amelyre eddig több mint ötvenezer pályázat futott be.

Emlékeztetett: a kormány támogatásként 570 ezer kényszerszabadságra küldött munkavállalónak fizette ki az országos átlagbér 75%-át.

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Csökken az infláció, de nem azért mert csökkennek az árak

Idén év végén a gazdasági termelés csökken az országban. Jövőre a pénzromlás mértéke fog kisebb lenni, jótékony hatások nélkül.
Belföld

A kormányválságnak (egyelőre) vége — a többi válság marad

A parlament bizalmat szavazott a Niculescu-kormánynak, amelyet megszavazott az ellenzékbe vonuló RMDSZ és PNL is — hogy utóbbiak részéről meddig tart a zömében PSD alkotta kormány támogatása, kiderül
Belföld

Kelemen: a közigazgatási reform kell, de nem az etnikai arányok rovására

A kormányalakítási egyezség részleteiről beszélt az RMDSZ-elnök, a támogatás hat hónapra szól.