A menekültválsággal hozták összefüggésbe az osztrákok, hogy 70 ezerrel több lőfegyvert adtak el Ausztriában, így minden tizedik otthonban van már lőfegyver
Az Európai Bizottság elnöke bejelentette, hogy az Európai Bizottság "előremutató javaslatokat" fog tenni 2016 tavaszán, mert az a rendszer, hogy a menekülteknek abban
Több mint huszonegyezer brit fontot fizetett ki egy gyűjtő azért a fotóért, amin állítólag az a jéghegy látható, ami elsüllyesztette a Titanicot, 1912-ben — írja
Elfogadta az Európai Parlament kedden azt a jogszabálycsomagot, amelynek értelmében kevesebb mint két év múlva megszűnnek a roamingdíjak az Európai Unióban, és
Év végére öt, a köznyelvben bankként ismert, de valójában hitelintézetként működő entitás fog megszűnni, miután egy százaléknál alacsonyabb a piaci részesedésük,
Európában a németek és az olaszok támogatják a leginkább a migránsok befogadását, míg a franciák és a britek egyértelműen elutasítják - derül ki egy hét nyugat-európai
A bajor belügyminiszter felelőtlennek nevezte az osztrák hatóságokat, szerinte Ausztria nem tesz semmit az ellen, hogy a menekültek megrohamozzák a határátkelőket
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat