Az eddigi információk arra utalnak, nem valószínű, hogy az Iszlám Állam lőtte le a Sínai-félszigeten lezuhant orosz repülőgépet - mondta Pető György légügyi
Az Európai Bizottság azt ígéri, ezentúl napi rendszerességgel közzéteszi majd az adatokat arról, hogy a tagállamok milyen vállalásokat tettek és mi valósult meg
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és Werner Faymann osztrák kancellár szerdán egyetértett abban, hogy "kerítéseknek nincsen helyük Európában"
Fizetés nélküli felfüggesztéssel sújtottak New Yorkban egy mentőst, mert megpróbálta megmenteni egy hétéves kislány életét, aki az iskolai ebéd közben félrenyelt
Raif Badavi szaúdi bloggernek ítélte oda idén az Európai Parlament (EP) a gondolat és véleménynyilvánítás szabadságáért folytatott küzdelem elismerésére
Kínában véget vetnek az egykepolitikának, a Kínai Kommunista Párt (KKP) Központi Bizottsága úgy döntött, hogy a korábbi szabályok enyhítésének folyamatában
Egy borzalmas állapotban lévő fahidat lecseréltek egy másik, sokkal biztonságosabb hídra, amely azonban külső ránézésre egyáltalán nem tűnik jobbnak régi
Huszonkét ódon hajóroncsra bukkantak régészek az Égei-tenger keleti medencéjében fekvő Fúrni görög szigetnél, három hajónak olyan páratlan rakománya van,
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat