Külföld

Erdogan szervezte meg a török puccskísérletet?

A török kormány által a júliusi puccskísérlet megszervezésével vádolt Fethullah Gülen közölte, maga Erdogan szervezte meg a puccskísérletet önmaga ellen
Külföld

Óriási vagyont gyűjtöttek az internetezők az idős fagyiárusnak

Most ért véget a kalapozás, közel 70 országból 17 000 vadidegen küldött neki pénzt — írja a 24
Külföld

Betiltották Kijevben az éjszakai alkoholárusítást

A kijevi önkormányzat határozatot hozott csütörtökön, amelyben megtiltotta a szeszes italok árusítását este tizenegy és délelőtt tíz óra között az ukrán
Külföld

Ismét parlamenti képviselők verekedtek Kijevben

Egymásután két eset is történt, amelyben ukrán parlamenti képviselők ökölharcba keveredtek egymással: pénteken a plenáris ülés kezdete előtt esett neki egyik
Külföld

Halottaik nyugdíját is felveszik a magyarok

Tömegesen, így csaknem 2 milliárd forint a jogosulatlanul felvett pénz
Külföld

Szatmári Irodalmi Napok

A Kölcsey Társaság szeptember 23–25
Külföld

600 bevándorlóval borult fel egy hajó Egyiptomnál

Csak 155 embert mentettek ki, folyamatosan találnak holttesteket
Külföld

Sok helyen bukkanhat fel egyszerre az Iszlám Állam

Az Iszlám Állam sok helyen egyszerre felbukkanó nemzetközi hálózattá alakulhat át, ha kiszorítják Irakban és Szíriában elfoglalt területeiről - áll a londoni
Külföld

Kijev nem fogadja el legitimnek az újonnan megválasztott orosz parlamentet

Az ukrán parlament kedden határozatot hozott, amelyben törvényellenesnek minősítette a múlt vasárnap megválasztott orosz alsóházat azért, mert a szavazást a
Külföld

Bush Clintonra szavaz

Idősebb George Bush volt amerikai elnök nem pártjának jelöltjére, Donald Trumpra fog szavazni a novemberi amerikai elnökválasztáson, hanem a demokrata párti riválisára,
Külföld

Putyin minden tizedik embert kirúgott a belügyből

Így is 900 ezren maradtak a hivatalban
Külföld

Eltűntnek hitték a lányt, pedig mindvégig a hálószobában volt

Az eset tanulsága, hogy mielőtt teljes pánikban értesítjük a rendőrséget, nézzünk be a hálószobába