Külföld

Különleges műsorfolyam a magyar kultúra napján a közmédiában

Január 22-én a magyar kultúrát ünneplik a közszolgálati csatornák. A filmes és rádiós tartalmak között kiemelt figyelmet kap ezen a napon a nemzeti szépirodalom, színház, tánc, zene és filmművészet, valamint az idén 200 éves Himnusz.
Külföld

Helikopter-balesetben meghalt az ukrán belügy vezetősége, és gyermekek is

A helikopter egy óvoda mellett zuhant le az ukrajnai Brovari városában, Kijev közelében szerdán. Eddig 18 halottról, közöttük két gyermekről, és 29 sérültről, köztük 15 gyermekről adtak hírt. A rendőrség jelentése szerint a brovari helikopter-szerencsétlenségben az ukrán belügyminiszter, a helyettese és egy államtitkár is életét vesztette.
Külföld

Elhunyt az „isteni Lollo”

Életének 95. évében elhunyt az isteni Lollo, vagyis Gina Lollobrigida — az 1950-es és 1960-as évek mozijának leghíresebb szépsége, világszerte ismert és körülrajongott szexszimbólum egy négy évvel ezelőtti balesete miatt rendszeres kezelésre szorult, tavaly szeptemberben pedig combnyaktöréssel vitték kórházba, miután otthonában elesett.
Külföld

Alig emelkedtek a lakásárak Romániában

Az uniós átlaghoz viszonyítva Romániában nem emelkedtek meg jelentősen a lakásárak — a közel 50%-os átlagos növekedéshez képest azonban Észtországban 199%, Magyarországon pedig 174%-os növekedést regisztráltak.
Külföld

Online adatbázisban is elérhető Széchenyi tarka nyelvű levelezése

A teljességre törekvő, modern kritikai kiadás felbecsülhetetlen értékű forrásanyagot tesz könnyen hozzáférhetővé a történészek és az érdeklődők számára, ezáltal a korabeli magyarországi viszonyok számos rétegének a megismerését is nagymértékben előmozdíthatja.
Külföld

Rekordmagasságot értek el az élelmiszerárak 2022-ben

Történelmi magasra emelte az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által kiszámított élelmiszerár-indexet a tavalyi élelmiszerárak emelkedése, amelyet Oroszország ukrajnai inváziója okozott
Külföld

Orosz tűzszünet pravoszláv karácsonyra

Vlagyimir Putyin orosz elnök — Kirill pátriárka felhívására — arra utasította Szergej Sojgu orosz védelmi minisztert, hogy a harci érintkezés egész vonalán vezessen be fegyverszünetet január 6-án déltől január 7-én éjfélig az pravoszláv karácsony alkalmából.
Külföld

Javasolják a Kínából érkezők tesztelését

Erősen javasolják az EU-tagországoknak, hogy minden Kínából érkező utasnak kötelező legyen egy negatív koronavírus tesztet bemutatni, amelyet legkésőbb 48 órával indulás előtt végeztek — közölte az Európai Unió Tanácsa.
Külföld

Végső nyugalomra helyezték XVI. Benedek emeritus pápát

Ferenc pápa: Benedek, legyen teljes az örömöd, amint hallod az Úr hangját, most és mindörökké!
Külföld

Élőben közvetíti XVI. Benedek temetését a magyar közmédia

A Dunán látható a korábbi egyházfő gyászszertartása, amelyet Ferenc pápa celebrál a vatikáni Szent Péter téren január 5-én, délelőtt 10:30-tól. A közvetítés után dokumentumfilmmel idézik fel Joseph Ratzinger kivételes életútját.
Külföld

Viszlát, Kína: idén India lesz a világ legnépesebb országa

2023-ban India lesz a világ legnépesebb országa, mivel Kína jelenleg demográfiai válságon megy keresztül – a becslések szerint India népessége áprilisra 1 425 775 850 fő lesz.
Külföld

Vármegyésedett Magyarország

A magyarországi Alaptörvény 11. módosítása értelmében 2023. január 1-jétől a megyék neve vármegyére változott — a vármegyehatárt jelző új közúti táblákat mindenhol kihelyezték.