Több mint másfél milliárd fontot fordít a brit kormány a koronavírus-járvány miatt súlyos pénzügyi helyzetbe került művészeti és kulturális intézmények megmentésére.
Veszélyhelyzet van Izraelben a koronavírus-járvány erőteljes terjedése miatt - jelentette ki Benjámin Netanjahu miniszterelnök kormányának ülésén a katonai rádió jelentése szerint.
A vásárlókat a boltokban a koronavírus-járvány miatt maszkviselésre kötelező szabály lazítását tervezik több német tartományban - írta a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap.
Hétfőn nyit újra a párizsi Louvre, amely március közepén zárt be a koronavírus-járvány miatt. A világ leglátogatottabb múzeuma szigorú egészségügyi előírások mellett a tárlatok mintegy hetven százalékán fogad ismét látogatókat.
Hétfőtől ismét szigorításokat vezetnek be az északkelet-olaszországi Veneto tartományban, mert a koronavírus terjedését mutató reprodukciós ráta emelkedett.
A román külügyminisztérium kéri a görög hatóságokat, hogy találjanak megoldást a Kulata - Promachonas határon történő határátkelés felgyorsítása érdekében, jelenleg ugyanis 12 kilométeres gépkocsisor alakult ki az említett bolgár-görög ellenőrzési pontnál, és a várakozási idő körülbelül 6 óra.
Olaszországban növelte a bizonytalanságot, a szegénységet és a társadalmi egyenlőtlenséget, de erősítette a családi összetartást a koronavírus-járvány az Istat statisztikai hivatal pénteken közölt felmérése szerint, amelyből az is kiderül, hogy az olaszok olvasási kedve is nőtt a karantén hónapjaiban.
Előzetes eljárás indul Edouard Philippe távozó francia miniszterelnök és volt egészségügyi miniszterei ellen a koronavírus-járvány franciaországi kezelése miatt - közölte pénteken Francois Molins, a semmítőszék főügyésze.
Legkevesebb négy ember meghalt, 97 pedig megsérült pénteken Törökországban, azután, hogy egyelőre ismeretlen okból robbanássorozat indult be egy tűzijátékgyárban az északnyugati Sakarya tartományban, Hendek város közelében - közölte Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján.
Terrortámadás elkövetését ösztönző, vagy segítő közel kétezer weboldalt és azoknak felületet biztosító 180 internetes szolgáltatót azonosítottak 17 ország, köztük Románia illetékes hatóságai - közölte az Európai Unió rendőri együttműködési szervezete, az Europol pénteken.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat