Külföld

A harmadik szövetségi halálos ítéletet hajtották végre a héten az Egyesült Államokban

A harmadik szövetségi halálos ítéletet hajtották végre a héten az Egyesült Államokban - jelentette be a szövetségi igazságügyi minisztérium pénteken Washingtonban.
Külföld

További négy, Görögországban tartózkodó román turistáról derült ki, hogy koronavírus-fertőzött

További négy, Görögországban tartózkodó román turistáról derült ki, hogy koronavírus-fertőzött - tájékoztatott pénteken a külügyminisztérium. Hárman közülük Thászosz szigetén, egyikük pedig Lefkáda szigetén üdült.
Külföld

Oroszország elsőként végezhet a Covid-19-vakcina kifejlesztésével

Oroszország a többi országnál előbb fejezheti be a Covid-19 elleni vakcinájának tesztelését - jelentette ki Kirill Dmitrijev, az Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) vezérigazgatója a Rosszija 1 televíziónak nyilatkozva.
Külföld

A rendőri erőszak miatt meghalt George Floyd családja polgári pert indít

A májusban Minneapolisban rendőri erőszak következtében meghalt afroamerikai George Floyd családja polgári peres eljárást indít az amerikai város önkormányzata és rendőrsége ellen - jelentette be a család ügyvédje, Ben Cramp csütörtökön.
Külföld

Már több mint 13,7 millióan megfertőződtek a világon

A világon 13 767 548 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 589 211, a gyógyultaké pedig 7 687 152 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem pénteki adatai szerint.
Külföld

Csak negatív koronavírusteszttel lehet beutazni Bosznia-Hercegovinába

A román állampolgárok csak a belépés előtt legfeljebb 48 órával elvégzett, negatív koronavírusteszttel utazhatnak be Bosznia-Hercegovinába - hívja fel a figyelmet a külügyminisztérium csütörtök késő esti közleménye.
Külföld

Az EU szűkítette a járványügyi szempontból biztonságosnak ítélt Unión kívüli országok listáját

Az Európai Unió felülvizsgálta és szűkítette azon országok listáját, amelyek állampolgárainak esetében a tagállamok július 16-tól fokozatosan megszüntethetik a koronavírus-járvány okán bevezetett, beutazásra vonatkozó korlátozásaikat — közölte az Európai Unió Tanácsa csütörtökön.
Külföld

Oroszországban 750 ezer fölé emelkedett az igazolt fertőzések száma

Oroszországban az igazolt koronavírus-fertőzöttek száma az elmúlt nap alatt 6428-cal 752 797-re emelkedett a csütörtökön közzétett hivatalos adatok szerint.
Külföld

Megfertőződött és karanténba került két Görögországban nyaraló romániai turista

Megfertőződött az új koronavírussal és karanténba került két Görögországban nyaraló romániai turista - tájékoztat a külügyminisztérium csütörtöki közleménye.
Külföld

Magyarországon elmarad az augusztus 20-i tűzijáték

A járványügyi védekezés miatt elmaradnak az augusztus 20-ai ünnepségek, beleértve a tűzijátékot és a légiparádét is, az egyetlen kivétel a tisztavatás lesz - jelentette be a csütörtöki kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Külföld

Utolsó szakaszban egy vakcina próbája

Az Egyesült Államokban szerdán újabb rekordot döntött az újonnan diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek száma. Közben az egyik gyógyszergyártó cég bejelentette, hogy utolsó szakaszába ért egy ígéretes vakcinája próbája.
Külföld

Már több mint 13,5 millióan megfertőződtek a világon

A világon 13 516 656 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 583 430, a gyógyultaké pedig 7 530 731 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem csütörtöki adatai szerint.