Külföld

Újabb iszlamista szervezet feloszlatását jelentette be a francia elnök a tanárgyilkosság ügyében

2020.10.21 - 11:03

A történelemtanárt azért gyilkolta meg és fejezte le október 16-án egy csecsen iszlamista Párizs közelében, mert a szólásszabadságról tartott óráján Mohamed-karikatúrákat mutatott a diákoknak. "További ilyen jellegű döntések lesznek a következő napokban és hetekben egyesületeket és csoportokat illetően" - mondta kedd este a köztársasági elnök Párizs egyik északi elővárosában, Bobignyban.
    A Cheikh Yassine kollektíva vezetője Abdelhakim Sefrioui iszlamista prédikátor, aki rögzítette az interneten terjesztett videót, amelyben Samuel Paty egyik tanítványának apja a tanár ellen uszít, mert istenkáromlással vádolja. Paty a Párizstól ötven kilométerre lévő Conflans Saint-Honorine-ban lévő középiskola oktatója volt.
    Hétfőn Gérard Darmanin belügyminiszter már bejelentette a Kollektíva a Franciaországi Iszlamofóbia Ellen (CCIF) nevű szervezet és a szalafisták által alapított Baraka City humanitárius egyesület feloszlatását.
    Abdelhakim Sefrioui és az apa is előzetes letartóztatásba került további 14 emberrel együtt. Közülük hatot, az elkövető hozzátartozóit kedd este elengedték a nyomozók, tíz ember kihallgatása folytatódott.
    Az apával a csecsen támadó közvetlenül is felvette a kapcsolatot, hogy megtudja, pontosan mi hangzott el a tanórán a karikatúrákkal kapcsolatban. A két férfi közötti üzenetváltásokat nem hozták nyilvánosságra a nyomozati források, de a France2 közszolgálati televízió értesülése szerint az apa nem buzdította a csecsen iszlamistát támadásra, ő pedig nem osztotta meg vele merénylettervét.
    Az apa a lánya elmondása alapján állított dolgokat a tanárról. Utóbb kiderült, hogy a lány, aki nem volt jelen a szólásszabadságról tartott tanórán, valótlanságokat állított az apjának Samuel Patyról, aki pedig a videófelvétel miatt rágalmazásért feljelentést tett a rendőrségen. Támadója négy nappal később, múlt pénteken végzett vele a nyílt utcán a középiskola közelében.
    A belügyminiszter korábban már jelezte, hogy bezárják azt a mecsetet hat hónapra, amely a Facebook-oldalán megosztotta a videofelvételt.
    A francia kormány a pénteki támadást követően akciótervet jelentett be az iszlamista körökhöz és személyekhez közel álló egyesületek és szervezetek ellen. A belügyminiszter szerint a hatóságok a héten 51 muszlim szervezetet világítanak át, és várhatóan közülük többet feloszlatnak.
    A tárca a közösségi oldalakat is felelősnek tartja a gyűlöletkeltő videó terjesztéséért.
    Marlene Schiappa, az állampolgársági kérdésekért felelős miniszteri biztos kedden a Facebook, a Twitter, a Youtube (Google), a Snapchat és a Tiktok francia vezetőit fogadta, s a korábbiaknál aktívabb együttműködést ajánlott fel a közösségi oldalak és a rendőrség között az iszlamista tartalmak kiszűrésére és terjesztésének megakadályozására.
    Jean Castex miniszterelnök "a személyes adatok internetes közzététele általi veszélyeztetés" bűntettének bevezetését javasolta a nemzetgyűlésnek, Bruno Le Maire gazdasági miniszter pedig a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelem megerősítésére "nagyon konkrét" intézkedéseket ígért.
    A megemlékezések is folytatódtak egész nap. A nemzetgyűlés előtt a képviselők egyperces csenddel tisztelegtek Samuel Paty emléke előtt, a támadás helyszínén pedig a rendőrség szerint mintegy hatezren gyászoltak kora este.
    Szerda este a párizsi Sorbonne egyetemen Emmanuel Macron részvételével állami megemlékezésen búcsúztatják a tanárt, akinek a legmagasabb francia állami kitüntetést, a Becsületrendet adományozza a francia állam.
    A 47 éves Samuel Patyt egy csecsen származású, kisgyermekkorában menekültként Franciaországba érkező 18 éves fiatal, Abdouallakh Anzorov gyilkolta meg, mert Mohamed-prófétáról készült karikatúrákat mutatott diákjainak. A rendőrség agyonlőtte az elkövetőt, aki semmilyen kapcsolatban nem állt sem a tanárral, sem az iskolával.

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Közzétették a tituláris tanári vizsgák eredményeit

Nyilvánosságra hozták szerdán a rendes (titular) tanári állásokra kiírt versenyvizsga eredményeit.
Szatmár megye

Ma van a pedagógusok véglegesítő vizsgája

A folyamat reggel 9 órakor kezdődött, a résztvevőknek négy óra állt a rendelkezésükre a vizsgafeladatok megoldására.
Belföld

Cîmpeanu: jogos a tanárok elégedetlensége, de meggyőződésem, hogy nem hagyják cserben a gyerekeket

Jogosnak tartja a pedagógusok elégedetlenségét az egységes 2017-es egységes bértörvényben rögzített fizetésemelések elmaradása miatt az oktatási miniszter.