Szatmárnémeti

Krisztus világosságát hordozzuk

2021.02.03 - 07:22

Karácsony után negyven nappal Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe van az egyházban, annak emlékére, hogy Szűz Mária pontosan ennyi idővel Jézus születése után bemutatta gyermekét a jeruzsálemi templomban. Az ünnephez kapcsolódik a gyertyaszentelés hagyománya, amely Krisztusra, a világ világosságára emlékezteti a híveket.
Schönberger Jenő püspök február 2-án délelőtt 11 órától mutatott be szentmisét a székesegyházban. A legszentebb áldozat bemutatásának elején a püspök a jobb oldali mellékapszisnál elhelyezett asztalhoz vonult, ahol megáldotta a hívek által hozott gyertyákat, majd égő gyertyával a kezében vonult végig a templomon, szenteltvízzel hintve meg híveit.
Prédikációjában az ünnep jelentőségéről és üzeneteiről beszélt: „Urunk bemutatásának ünnepe, vagy ahogyan mi, magyarok nevezzük, Gyertyaszentelő Boldogasszony tulajdonképpen lezárja a karácsonyi ünnepkört. Azt ünnepeljük, hogy az Úr törvénye szerint negyven nap eltelte után Mária bemutatta Jézust a templomban, elvégezve a tisztulási áldozatot is. Mária ajándékba kapta Jézust az Atyától, és kész visszaadni ezt az ajándékot. Tudja, hogy nem tarthatja meg magának. Sok szülő tanulhatna a Szűzanyának a példájából. Nagyon sok szülő hibát követ el, azt gondolva, hogy a gyermek az övé, és saját magának akarja megtartani. Pedig mindannyian az Istenéi vagyunk. A gyermekeket Isten számára kell elsősorban felnevelni. Jó tudnunk, hogy mi magunk is Istenhez tartozunk, Istenéi vagyunk, és Isten soha nem fog bennünket megtagadni. A mai ünnep erre is emlékeztet, és ezért ma a szerzetesek, az Istennek szentelt személyek napja is van. Mindazoké, akik saját magukat fogadalommal kötelezik Isten szolgálatára, akik megfogadják, hogy soha nem feledik: ők Istenhez tartoznak, és Istenhez tartozók akarnak is maradni. Most hivatalosan, innen, a szószékről köszönöm meg a szerzeteseknek, elsősorban akik egyházmegyénkben dolgoznak, az életfelajánlást, amit a szerzetesi fogadalmukkal tettek, a munkát, amit Isten iránti szeretetből végeznek.”
Szentbeszédében a püspök atya Simeonról és Annáról, a két „jámbor öregről” is szólt, akik jelen voltak a templomban Jézus bemutatásakor, és felismerték benne a Megváltót. Kiemelte, hogy ők csak karjukba vehették Jézust, mi azonban haza is vihetjük. A gyertyaszenteléssel kapcsolatban emlékeztetett, hogy a szentelt gyertya Krisztust szimbolizálja, aki azt mondta magáról: én vagyok a világ világossága. „De ne feledjük el, Krisztus azt is mondja, mi vagyunk a világ világossága. És ha gyertyát, mécsest gyújtanak, nem azért teszik, hogy elrejtsék, hanem tartóra helyezik, hogy mindenkinek világítson. Mi, a keresztények, Isten új választott népe ezt a világosságot hazavihetjük. Ez a világosság ott kell, hogy égjen a mi szívünkben. De nem csak bennünk, hanem az egész házban, az egész világban kell, hogy világítson. Maradjunk meg abban a világosságban, ami maga Krisztus!”
A szentmise végén a hívek magukkal vitték szentelt gyertyáikat, hogy azokat otthon szentelményként használják, meggyújtva imáik alatt, újszülöttnél, szükség idején és haldokló mellett egyaránt.

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Ballagók a püspök atyánál

A szatmárnémeti Püspöki Palota dísztermében fogadta nm. ft. Schönberger Jenő püspök kedden délelőtt a Hám János Római Katolikus Líceum ballagó diákjait.
Szatmárnémeti

Felszentelték az új Hám János bölcsődét – KÉPGALÉRIA

Aki magyar közegben kezdi el az életet, annak az válik természetes közegévé — Potápi Árpád János, Magyarország nemzetpolitikai államtitkára volt a díszvendége a csütörtöki, rangos eseménynek: az új Hám János kisdedóvó ünnepélyes átadásának és felszentelésének.
Szatmárnémeti

Szatmárnémeti húsvéti buszmenetrend

Mikor a húsvéti nyuszi jár, nem jár a busz. Ritkábban, vagy egyáltalán nem járnak a szatmárnémeti Transurban Rt. buszai a húsvéti ünnepnapok idején.