Vidék

Községfejlesztés Börvelyben

2020.06.11 - 14:19

Börvely községben folyamatban vannak az elkezdett beruházások, s közben újabb tervek készülnek. Folyamatban van az óvoda és napközi épületének felújítása, valamint a bútorzat cseréje. Erre ötszázezer euró áll a község rendelkezésére EU-s forrásokból. Egy százharminc éves épületről van szó, ahol hatvanöt gyerek felvigyázása és az iskolára való felkészítése zajlik. Börvelyben javultak a népességi adatok, a születések száma növekvőben van, s az iskola tanulóinak számát illetően is növekvő tendencia mutatkozik.

Kiss Zoltán elmondta, hogy helyi forrásokból modernizálják a közvilágítást, minden villanyoszlopra takarékos égőket helyeznek el. Négyszáz világítótestet fognak elhelyezni, ennek fele már működésben van, a többi a lehetőségeknek megfelelően kerül majd az oszlopokra; a beruházásra ebben az évben százezer lejt költenek. A forgalmasabb utakon nincs gond a közvilágítással, a mellékutakon van még hátra az égők elhelyezése. A munkálatokat végző cég tíz év garanciát ad.

A közelmúltban fejezték be a járdák betonozását egy kilométer hosszan, ezzel szinte a község valamennyi utcájában le vannak betonozva a járdák, Lucăceni-ben van még néhány utca, de hamarosan azok is sorra kerülnek. A járdaöntésekkel egy időben térkövezik a parkokat is, azok környékén pedig zöldövezeteket alakítanak ki.

Kiss Zoltán fontosnak tartja a pályázatok készítését, elő van készítve egy kétmillió euró értékű munkálat, amely során a régi vízvezetéket szeretnék újra cserélni. Az a cél, hogy a vezetékeket a község kútjából származó vízzel töltsék fel. A börvelyi vízvezeték 1974-ben készült el, s a lakosság ragaszkodik ahhoz, hogy a saját kútból származó vizet használja. A víztározót is modernizálni kell, hogy megfeleljen a mai elvárásoknak.

Egy másik fontos beruházás a szennyvízhálózat kiépítése. A tervek szerint az úttest alatt haladt volna el a vezeték, de az út már le van aszfaltozva. Az új terv szerint a vezeték a járda mentén fog elhaladni, s a bekötés minden háztartás számára ingyenes. A következő lépés a földgáz bevezetése. Ez nagyon fontos a lakosság számára, de fontos amiatt is, mert a községnek van fenntartva öt hektár terület, amit olyan cégeknek fognak használatba adni, amelyek a község területén működtetnek cégeket. Vannak érdeklődők, de szükségük van a kiépített infrastruktúrára, víz- és szennyvízhálózatra, valamint földgázra is — magyarázta a polgármester.

Elek György

Ajánljuk még a témában:

Vidék

Börvelyi borverseny: jó kén nélkül nincs jó bor!

Kizárás nélküli borverseny volt március 23-án Börvelyben, minden felvonultatott nedű érmet kapott a zsűritől — s míg a borok érmeket, a gazdák tanácsokat kaptak a permetezés, kénezés témájában.
Vidék

Kaplonyban és Börvelyben is elszállítják a kerti hulladékot

A Börvelyi és a Kaplonyi Polgármesteri Hivatal munkatársai egyaránt igyekeznek a lakosok segítségére sietni, így értesítésük szerint idén is elszállítják az őszi kerti munkákból származó hulladékot.
Vidék

Fánkfesztivál Börvelyben

Idén első alkalommal rendezik meg augusztus 6-án, szombaton a Börvelyi Fánkfesztivált és családi napot.