Vidék

Börvelyi borverseny: jó kén nélkül nincs jó bor!

(Fotók: Kiss Zoltán börvelyi polgármester Fascebook oldala)
2024.03.25 - 12:00
Kizárás nélküli borverseny volt március 23-án Börvelyben, minden felvonultatott nedű érmet kapott a zsűritől — s míg a borok érmeket, a gazdák tanácsokat kaptak a permetezés, kénezés témájában.

Huszonhárom borminta szerepelt a szombati, börvelyi borversenyen, 2 vörös, 2 rozé és 19 fehér, a helyibéli gazdák mellett kálmándi, lukácsfalvi és sárközújlaki bortermelők is képviseltették magukat a megmérettetésen. A zsűri tagjai Sütő Imre (elnök), Keizer László és Veres László voltak, mindhárman a Nagykároly környéki Szent Orbán Borrend tagjai — szerkesztőségünknek a zsűrielnök foglalta össze tapasztalatait.

hirek/2024/marcius/borvelyi-borverseny-jo-ken-nelkul-nincs-jo-bor-1.jpg
Olaszrizling, cuvée

„ Nagyon sokat javultak a borok a tavalyi versenyen felvonultatottakhoz képest, egyetlen nevezett mintát sem kellett a zsűrinek kizárnia, minden bor éremmel mehetett haza. Egy nagyon szép olaszrizling (2023) kapta a börvelyi borverseny nagyaranyát, gyönyörű fajtajellege térde kényszerítette a zsűrit és maga mögé utasított minden mást. Ez egy 2021-es cserszegi – bianca cuvée-vel vetekedett az első helyért.

hirek/2024/marcius/borvelyi-borverseny-jo-ken-nelkul-nincs-jo-bor-4.jpg
Burgundi

Vörösben egy nagyon karakteres burgundi került a zsűri elé ezen a versenyen, ami sokkal több ígéretet hordozott mert sajnos két – három héttel korábban volt szüretelve mintsem hogy megért volna. Nagyaranyra érdemes lett volna, de csak ezüsttel távozott. A tavalyi szőlőrothadás-betegség egyik „áldozata” ez a bor. Nagyon terjedt tavaly ez a betegség, ennek a páratlan nedűnek az alapanyagát is emiatt kellett korábban leszedni, ezért nem adta ki teljes arzenálját az abból készült bor.

hirek/2024/marcius/borvelyi-borverseny-jo-ken-nelkul-nincs-jo-bor-5.jpg
Kén, kén, kén

A gazdák permetezéssel és kénezéssel kapcsolatos tanácsokat kaptak, főleg hogy fenntartásokkal kezelik a ként. Öt százalékos törzsoldat használatát javasolta a zsűrielnök és javasolja mindenkinek, mert ennek egyszerű a használata. Nagyon fontos tudatosítania minden bortermelőnek: minőségi kén és jó kénezés nélkül nincs minőségi bor!

Princz Csaba

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON! 

 

Ajánljuk még a témában:

Nagykároly

Bor a kastélyban, Nagykároly - RÉSZLETES PROGRAM

III. Bor a kastélyban - Castel Vinum Borfesztivál, Szatmár megye, NAGYKÁROLY 2024 JÚLIUS 27. – 28.
Szatmár megye

Pénteken lesz a Szatmár Megyei Borverseny

A versenyre szánt bormintákat május 30-án csütörtökön 10 és 18 óra között a Máltai Szeretetszolgálat szatmárnémeti, Kossuth-kerttel szemben lévő székházában lehet leadni. A borokat a Családi Hétvégén bárki megkóstolhatja a Kossuth-kerti Borutcában.