Vasárnap délelőtt Sipos Miklós lelkipásztor Máté evangéliuma 19. részének 16-tól 22-ig terjedő versei által bátorította a gyülekezetet, a konfirmandusokat, valamint hozzátartozóikat: „… Monda néki az ifjú: mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva…” (20. v.) Nagy dolog megélni ezt a napot szülőknek, nagyszülőknek, látva azt, hogy gyermekük, unokájuk csodálatos virágszállá lett, és tudnak gyönyörködni benne. A gyülekezetnek is örömünnep ez, mert látja beteljesedni azt, amit a Heidelbergi Káté is megfogalmaz, hogy Isten önmagának az igaz hitben megegyező, örök életre elválasztott sereget gyűjti, és úgy tekinthetnek a konfirmáló ifjakra, hogy kérik: Isten tartsa őket meg ezután is! Három sorsdöntő kérdést tett fel igehirdetésében a lelkipásztor: Kinek tartod az Úr Jézus Krisztust? Kinek tartod önmagadat? Kivel óhajtasz innen továbbmenni? Boldog az, akinek a szívében már most megfogalmazódik a válasz: Uram, követlek téged, akárhová mész.

Az öröm- és izgalomteljes percekben Dávid és Góliát története buzdította még a konfirmandusokat. Az élet harcai előtt Istenre kell tekinteni, és akárcsak Dávid, mi is el kell helyezzünk a szívünk tarisznyájába egy-egy igét, kátékérdés-feleletet. „Kívánom, hogy a mai nap legyen számotokra egy áldott erőforrás” — mondta Sipos Miklós lelkipásztor, aki e hónap végén nyugdíjba vonul, és németi szolgálatának vége felé közeledve ez alkalommal fiú unokáját is megkonfirmáltathatta. Meghitt és csodálatos alkalom volt ez az egész gyülekezet számára.

A konfirmálók hangosan és értelmesen válaszoltak a kátékérdésekre, és bizonyságot tettek a hitükről: „… Anyaszentegyházunk, Krisztus földi teste fogadjon be minket, és tápláljon életre! Szolgálni tanuljunk szeretetben, csendben! Így várjuk Urunkat, visszajön, ígérte. Imádkozzunk együtt minden alkalommal, ahányszor csendül a harang a toronyban! Legyen élő hitünk, s reménykedjünk tebenned, valljuk meg és kövessük nyíltan Mesterünket!”

Úgy legyen! Isten áldása kísérje őket!