Szatmárnémeti

Köszönet az önkéntes véradóknak!

Egy véradás mindössze egy óra az ön idejéből, de egy életet menthet. Minden csepp vér számít!
2024.06.14 - 09:16
Ma a véradókat ünnepeljük világ szerte. A véradás egy egyszerű, mégis hihetetlenül fontos gesztus, amellyel életeket menthetünk és javíthatjuk beteg embertársaink életminőségét.

Hosszú évek óta, talán ez az első olyan világnap, amikor Romániában nem kell túlságosan buzdítani az önkénteseket arra, hogy fáradjanak be a vérközpontba: a megemelt juttatásnak köszönhetően olyan nagy számban keresték fel az idei év eleje óta az önkéntesek a szatmárnémeti vérközpontot, hogy akadtak olyan időszakok, amikor csak a rendszeres véradókat és a ritka vércsoporttal rendelkezőket tudták fogadni, illetve célzottan, egy-egy bizonyos vértípushoz tartozó önkénteseket vártak. 

Lassan egy fél éve már a korábbi 67 lej helyett négyszer több, 280 lej értékben kapnak ételjegyet a véradók – ez pedig jelentősen megnövelte a véradási kedvet. Erre viszont nagy szükség volt, hiszen éveken keresztül vérhiánnyal küszködtek a kórházak, sokszor kellett fontos műtéteket elhalasztani, míg összegyűlt a megfelelő mennyiségű vérkészítmény.

 

A szatmári vérközpontban hétköznap reggelente bárki adhat vért, aki egészségesnek érzi magát, és már elmúlt 18 éves, de még nem töltötte be a 60. életévét.

Véradás előtt az önkéntes ihat vizet, kávét (tej nélkül) vagy teát, és ehet egy szelet pirítóst vagy kekszet. Véradáskor 410–450 ml vért vesznek le, ez a mennyiség néhány óra alatt újratermelődik.

A véradások száma (a jó fizikai és mentális állapotban lévő) férfiak esetében évente 4–5 alkalom (két véradás között legkevesebb 70 napnak kell eltelnie), nőknél pedig évente 3–4 alkalom (minimum 90 nap kell elteljen a két véradás között). Az önkénteseket Szatmárnémetiben minden munkanapon reggel 7.45–12 óra között a Károlyi út 26. szám alatt várják

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a Nemzetközi Vöröskereszt kezdeményezésére minden év június 14-én ünnepeljük a Véradók Világnapját szerte a világon. Ezen a napon született ugyanis Karl Landsteiner osztrák-magyar tudós, az ABO vércsoportok felfedezője, aki 1930-ban Nobel-díjat is kapott.

Hírszerkesztő

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON! 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Újabb korlátozások a szatmári vérközpontban

Mivel 01 Rh pozitív és B3 Rh pozitív vércsoportokból elegendő mennyiséget gyűjtött az elmúlt időszakban a szatmárnémeti transzfúziós központ, ezért csak korlátozott számban várják ezen a héten az önkénteseket – jelentette be az intézmény közösségi oldalán.
Szatmárnémeti

Nagypénteken és húsvéthétfőn is lehet vért adni

Nagypénteken és húsvéthétfőn is lehet vért adni a szatmári transzfúziós központban, a megszokott program szerint várják az önkénteseket március 29-én és április elsején is – jelentette be az intézmény.
Belföld

RMDSZ: adókedvezményt kaphatnak a véradók

Ingatlanadó-kedvezményben részesíthetik jövő évtől az önkormányzatok azokat az állampolgárokat, akik idén legalább háromszor vesznek részt véradáson. Erről rendelkezik az az RMDSZ által is kezdeményezett jogszabály, amely megadja a lehetőséget az önkormányzatoknak, hogy szabadon dönthessenek az adókedvezmény mértékéről és annak bevezetéséről.