Ahogy haladnak a szatmárnémeti körgyűrű építésével, úgy derül fény egyre több, a régen és helyszínbejárás nélkül történt tervrajzkészítés hátrányára, hiányosságára. Húsz év is eltelt azóta, hogy felrajzolták papíron a körgyűrű nyomvonalát, az eredeti terveken még a 2005-ben átadott ipari park sem szerepelt. Nem szerepelt rengeteg, nyomvonalat keresztező vízelvezető árok sem — amelyekrt azonban át kellett hidalnia az építőnek —, mint ahogy nem szerepeltek föld alatti, a tervezéskor már ott lévő közművezetékek, de még egyes, a föld felszínén lévő távolsági villanyoszlopok sem. Még szerencse, hogy a vasútról tudtak a tervezők.
Elzárva az út miatt
Ezek közül a problémák közül „menet közben” sok minden meg lett oldva, ami még meglévő és idült problémának tűnik a terepen, az a körgyűrű megépülte miatt elérhetetlenné vált hétvégi telkek, telephelyek és szántóföldek meg legelők problémája. Megkérdeztük a körgyűrű építését megrendelő és fizető román közútkezelőt (CNAIR), miért létezik egyáltalán ilyen gond, hogy tulajdonosok vannak elzárva tulajdonuktól, és hogyan lesz ez a kellemetlen szituáció megoldva.
Kereszteződések nélkül
A válasz szerint amikor első ízben tervezték a körgyűrűt, még úgy szerepelt, hogy minden falusi, városi és mezőgazdasági rangú, akkor létező útnak lesz kereszteződése ezzel, azaz táblás, vagy lámpás, vagy körforgalmas forgalomirányítás mellett át lehet majd hajtani a körgyűrűn.
Akkoriban valószínűleg az ilyenfajta útnak a közlekedésrendészeti besorolása is más volt, meg volt engedve a mindenféle alacsony rendű utak belecsatlakozása, ez azonban a 2010-es évek végére, amikor megint elővették a projektet, változott. 2018-ban volt ülése a CNAIR egyik technikai bizottságának, amelyik amikor elkészítette a maga közlekedésbiztonsági tanulmányát, rámutatott, hogy gyorsforgalmi útba mezei utat beengedni, traktorokat, szekereket előztetni a várost elkerülő kamionokkal nem lenne túl jó ötlet. Ekkor lett leszögezve, hogy a körgyűrűn egyetlen kereszteződés sem lehet, a fel- és lehajtást gyorsítósávokkal kell megoldani, az ellentétes irányba való felhajtást pedig körgyűrűs csomópontokkal.
Új tervek
A kereszteződésekkel kapcsolatos eredeti tervek módosításába beleírtakat közölték is a kivitelezővel, megkérve, hogy készítsen tervet arról, hogy lehetne megoldani, hogy ne keresztezzék a körgyűrűt a meglévő kis utak, de ezek ne is legyenek zsákutcák az elkerülőút miatt.
A Collini – Lavori – Via Design trió 2019-ben készített tanulmányt arról, hogyan oldható meg amolyan gyűjtőutak kialakításával a megszűnő mezei utak forgalmának elvezetése a megyeszékhelyi körgyűrű mentén, és melyik közlekedési csomópontba becsatlakoztatva lehet feloldani az anomáliát. Az utászok összegző számításai és mérései szerint 14,5 kilométernyi utat kell a körgyűrű mentén megépíteni azért, hogy ne legyen áthágva a földtulajdonhoz való hozzáférés joga. Ez további 123 ezer négyzetméternyi terület kisajátítását feltételezte.
Keskenyek, de utak
Ezeket a felületeket is bele kellett vonni az amúgy is késve készülő és a papíron szereplő méreteket a valóságban létezőkhöz mérő topográfiai felmérésbe, ami miatt például az egyéb kisajátításokért is adott összegek kifizetése is késik mind a mai napig. Ezeket az áttervezett utakat főleg V. kategóriás utaknak kategorizálta be a CNAIR, amelyek 4 méter szélesek lesznek, 300 méterenként szembejövő forgalom elhaladására való beugrókkal. Ezek nagy többsége nem lesz aszfaltozva, de a kavicsozottnál jobb közlekedést ígérő döngölt földdel és közúti hidraulikus kötőanyaggal stabilizálva képzelte el a CNAIR. De van például kivétel is ez alól a szabály alól, a Szőkemocsár környéki szakaszán például teljes értékű körforgalom készült, ott szintén gondok voltak nemcsak földterületek, de gyárak, telephelyek, termelőegységek elérésével is a körgyűrű ottani szakaszának elkészülte után.
Alig kezdődött el
Aki pedig a mikor kérdésre keresi a választ, azaz azt szeretné tudni, hogy mikor fog tudni kilométeres kerülők nélkül eljutni a telkére, illetve hogy májusban készülhet-e arra, hogy autóval is eléri majd a hétvégi házát, nem csak a kerülőúton átfutva, annak is van válasz. Hogy az ügy időbeni lefolyásáról fogalma legyen minden érintettnek, a CNAIR azt mondja, hogy alig egy hónappal ezelőtt lett kiadva az ezekre a földterületekre vonatkozó, pótlólagos kisajátítási utasítás, úgyhogy ha a most elvégzett munkák adminisztratív előkészítését vesszük figyelembe, akkor ebben az évben nem lesz kész az összes bekötőút, nem lesz adekvát formában megoldva az összes elérés.
Princz Csaba