Vidék

Koncerttel zárult a X. Partiumi Zenetábor

Hangszeres foglalkozások zajlanak a hét minden napján a Partiumi Zenetáborban Fotók: SZFÚ
2022.06.29 - 11:18
Tavaly a pandémiás nehézségek okán csak egy zenetábort szerveztek, idén azonban gőzerővel zajlanak a foglalkozások a Partiumi Zenetáborban, ahová a megye egész területéről érkeztek gyermekek. Hermann Szabolcs főszervező beszélt nekünk a tábor idei kiadásáról.

Vasárnap délután költöztek be a mezőfényi nagyerdőben található vadászházba a Partiumi Zenetábor első turnusában részt vevő gyermekek. Összesen 31 táborozó vesz részt a foglalkozásokon, illetve a szabadidős tevékenységeken, számolt be a tábori mindennapokról Hermann Szabolcs, a tábort szervező Hermann Musik Egyesület vezetője.
„Harmincegyen vagyunk az idei táborban, kilenc oktató vezeti a foglalkozásokat. Két gitár-, orgona-, két zongora-, hegedű- és brácsaosztályok, furulyaosztály — ezekbe lehetett jelentkezni, illetve minden gyermeknek a hangszer mellett zeneelmélet- és ütőhangszeres órája is van. Kottaírás és -olvasás is szerepel a foglalkozások sorában, melyeknek a gyermekek a későbbiekben is hasznát vehetik majd. Szatmár megye egész területéről érkeztek gyermekek a táborba, a július közepén sorra kerülő második zenetáborba pedig Magyarországról is érkeznek majd hallgatók. A Partiumi Zenetábor oktatói pedig Debrecenből és Budapestről érkeztek.
A foglalkozások sorából természetesen a közös játszás és a tematikus programok sem hiányozhatnak. A szállásunk kinn van a vadászházban, onnan járunk be a Csomaközi Általános Iskola épületébe, illetve a helyi római katolikus templomba, ahol a hangszeres képzéseket tartjuk. Ideális helyszínek ezek a foglalkozásainknak, hiszen így van lehetőség és elegendő hely is ahhoz, hogy egyedül is elvonulhatnak a gyermekek, ha gyakorolni szeretnének egy-egy darabot.
A napok minden este szabadfoglalkozással érnek véget. Kedden filmvetítéssel, szerdára ki mit tud bemutatóval, csütörtök estére pedig zárókoncerttel készülünk a gyerekeknek. 
Két zárókoncertet is bemutatunk: az egyik helyszínéül a csomaközi templom szolgál majd csütörtökön este, míg a másikra július elsején, pénteken kerül sor Nagykárolyban, a Fatimai Szűz Mária-templomban 19.45 órai kezdettel” — mesélte Hermann Szabolcs.

Nem követelmény a hangszeres ismeret

„Az idei tábor újdonságai közül említeném a versenyeket, amelyeken ingyenes vagy feláras jegyet lehetett nyerni a Partiumi Zenetáborba. Újdonság továbbá a délelőtti baba-mama foglalkozás, a zeneovi, valamint délutánonként az iskolás csoportok számára meghirdetett nyílt program, ami lehetőséget nyújt az érdeklődőknek arra, hogy betekintsenek a tábori életbe. Meggyőződésem ugyanis, hogy sokan azért nem jelentkeztek, mert egyszerűen tartottak tőle, hogy hangszeres ismeret híján nem telik majd jól számukra itt az idő. Holott mi minden zene és hangszer iránt érdeklődőt várunk, egyáltalán nem követelmény a hangszeres ismeret, bárki számára lehetőséget kínálunk, hogy kipróbálja, felfedezze magának a zenét” — mondta Hermann Szabolcs.
A Partiumi Zenetábor július 10–15. között a második alkalommal folytatódik, amelyen a rézfúvós hangszerek mellett az ütőhangszeres képzés kap még kiemelt szerepet. Abban a táborban még három „ottalvós” hely kiadó, de azokat a fiatalokat, gyermekeket is várják, akik nem aludnának ott, viszont szívesen vennének részt a nappali foglalkozásokon. 
„A Partiumi Zenetábor főszervezője a Hermann Musik Egyesület, azonban további támogatók is segítették a programunk lebonyolítását. A jelentkezési díj befizetése mellett kiemelt támogatója táborunknak a Nemzeti Kulturális Alap, a Csomaközi Általános Iskola vezetősége, Starmüller Ferenc római katolikus plébános, Löchli Mihály, a Stahlbau, a Mem-Bau, a Varga Quattro, az Alconor és Polipol Mobila cégek. Mindenkinek köszönjük, aki valamilyen módon hozzájárult a tábor létrejöttéhez és lebonyolításához, és várunk mindenkit a zárókoncertjeinkre, melyeken ingyenes a részvétel” — mondta a Hermann Musik Egyesület vezetője. SZFÚ

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Hétvégi zenetábort szervez a Hermann Musik

Hétvégi zenetábort indít a Hermann Musik Egyesület kicsiknek és nagyoknak egyaránt, 8-tól 99 éves korig. Amint azt Hermann Szabolcs, az egyesület elnöke, a tábor megálmodója elmondta, már régóta forr bennük ez a hétvégi zenetábor ötlete, viszont most érezték úgy, hogy a legmegfelelőbb ezt megszervezni.
Nagykároly

Sikeresen zárult a Ruha-zenetábor

Ruha István hegedűművész születésnapján, augusztus 17-én ünnepi koncerttel ért véget a nagykárolyi Ruha István Zenei Tábor — a tábor növendékei a Városi Színház előtt álló Ruha-szobornál örvendeztették meg nagyszerű koncertjükkel a közönséget.
Belföld

598 új fertőzést igazoltak, 29 Covid-beteg halálát regisztrálták

Csomaköz az egyetlen település jelenleg az országban, ahol meghaladja a 6-ot az ezer lakosra számított új koronavírusos megbetegedések elmúlt két hétben jegyzett száma - közölte szombaton a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).